Németország és Luxemburg illetékes hatóságainak összehangolt fellépésére azt követően került sor, hogy a frankfurti főügyészség csalás és szándékos légszennyezés gyanúja, valamint az érintett autóipari vállalatok és beszállítói csoport felelőseinek feltételezett együttműködése miatt vizsgálatot indított - idézi az Eurojust közleményét az MTI. 

Az érintett dél-koreai gépjárműgyártó vállalatok több mint 210 ezer olyan dízelüzemű járművet hoztak forgalomba Európában, amelyeket feltehetően illegális, a károsanyag-kibocsátási adatokat meghamisító emissziós eszközökkel szereltek fel. Az eszközök felelősek a kipufogógáz-tisztító mechanizmusok megzavarásáért vagy letiltásáért, aminek következtében a járművek működés közben a törvényben megengednél lényegesen több nitrogén-oxidot bocsátottak ki.

Az illetékes német bíróság szerint a járműveket megvásárló ügyfeleket megtévesztették, mivel nem tájékoztatták őket arról, hogy autóik nem felelnek meg a kibocsátási követelményeknek. Az ügyben érintett két autómárka valamennyi 1,1 literes, 1,4 literes, 1,6 literes, 1,7 literes, 2,0 literes és 2,2 literes dízelmotorral rendelkező autómodellje érintett - írták.

A keddi akciónapon Németországban és Luxemburgban nyolc ingatlant és üzlethelyiséget kutatták át. Különböző tárgyi bizonyítékokat, kommunikációs eszközöket és adatokat, szoftvereket és tervezési dokumentumokat foglaltak le - tette hozzá az uniós ügynökség.