Nem indokolta Herbert Diess távozását a Volkswagen, de augusztustól már nem ő lesz a német autokonszern vezetője. Diess még 2015-ben került a Volkswagenhez a BMW-től, és a Dieselgate-botrány után lépett a vezetői posztra. Az ő érdeme, hogy a vállalatot a botrányon túl egy új korszakba vezette, hatalmas beruházásokat hajtott végre az elektromos járművek gyártásához, és az évtized közepére évente több millió elektromos járművet kívánt értékesíteni.

A Volkswagen elnöke, Hans Dieter Potsch közleményben köszönte meg Diessnek, hogy kulcsszerepet játszott a vállalat átalakításának előmozdításában – írja a CNBC.

„Nemcsak rendkívül zavaros vizeken kormányozta át a vállalatot, hanem egy alapvetően új stratégiát is megvalósított” – mondta Potsch.

Utódjának, a Porschétól érkező Oliver Blume-nak az lesz a feladata, hogy ezt az átalakulást folytassa. A Volkswagen karrierje során Blume az Audinál, a spanyol SEAT autómárkánál és a VW márkánál töltött be gyártásfejlesztési feladatokat, mielőtt 2013-ban a Porschénál töltötte be ugyanezt a posztot, míg nem 2015-ban a sportkocsimárka vezérigazgatója lett.

Blume segítséget kap az új szerepkörbe való átmenet során. A Volkswagen közölte, hogy pénzügyi igazgatója, Arno Antlitz a működési vezérigazgatói címet is átveszi, hogy "segítse Blume-ot a napi működésben".