Alapvető fogyasztói elvárás, hogy az ügyfeleket közérthető, naprakész információkkal lássák el a fintech szolgáltatók, azok konstrukcióiról és üzleti modelljükről. Különösen krízishelyzetben fontos, hogy e szolgáltatók folyamatosan tájékoztassák a nyilvánosságot a helyzetről, kockázatokról, illetve a megoldási lehetőségekről és szükség esetén a fogyasztói igényérvényesítés módjairól.

Számos fintech szolgáltató az általa nyújtott - jellemzően pénzforgalmi - szolgáltatáshoz további szolgáltatók infrastruktúráját veszi igénybe. E modell hatékonysága, gyorsasága, kényelmessége stb. miatt előnyös, ám többek között a túlzott egymástól való függés kockázatát is magában hordozza. Mindez pedig fogyasztóvédelmi kockázatot is jelenthet, hiszen az infrastruktúra problémája esetén az arra épülő szolgáltatások sem fognak rendesen működni.

Magyarokat is érintett a Wirecard botránya

Mindezt az elmúlt napok történései is alátámasztották. Amikor ugyanis a Wirecard Card Solutions Limited - egy jelentős fizetési rendszerrel rendelkező piaci szereplő - tevékenységi engedélyét időlegesen felfüggesztette a brit pénzügyi felügyelet, emiatt más szolgáltatók is kénytelenek voltak rövid ideig szüneteltetni szolgáltatásaikat. Mindez pedig jelentős számú hazai ügyfelet is érintett.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elkötelezett a pénzügyi piacokon a fogyasztóvédelem magas szintjének szavatolására. Ennek érdekében folyamatosan figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatók működését, helyzetét, azokat érintő hatósági döntéseket és szükség esetén teszteli az általuk kínált alkalmazásokat, üzleti modelleket. Az MNB minden tőle telhetőt elkövet, hogy a külföldi felügyeletekkel együttműködve biztosítsa a magyarországi fogyasztók számára a pénzügyi fogyasztóvédelem legmagasabb szintjét.

Az a legjobb, ha fogyasztók maguk védik meg magukat

E célok megvalósításához azonban a tudatos, körültekintő fogyasztókra is szükség van. Az MNB ismételten felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy meg tudják óvni magukat a lehetséges pénzügyi károktól, ha egy-egy szolgáltatás, termék igénybevétele előtt előzetesen tájékozódnak a konstrukcióról és a szolgáltatóról (különösen arról, hogy az mely ország felügyeleténél rendelkezik engedéllyel) és a kockázatokról. A jegybank korábban fogyasztóvédelmi tájékoztatót tett közzé a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó intézmények esetén követendő lépésekről, illetve közleményben is megfogalmazta elvárásait a fintech szolgáltatók számára.

Az engedéllyel, regisztrációval rendelkező pénzügyi szolgáltatókról, a fontosabb termékről és kockázatokról az MNB Pénzügyi Navigátor portálja, ügyfélszolgálata, illetve vidéki pénzügyi Navigátor tanácsadó irodái is minden szükséges tájékoztatást megadnak az érdeklődőknek.