A Wizz Air októberben jelentette be, hogy Olaszország után Norvégiában is lesznek belföldi járatai. A légitársaság Oslóban nyit bázist és három norvég városba (Bergen, Tromso és Trondheim) indít járatokat novembertől, amellyel leginkább Európa egyik legnagyobb fapados társaságának, a Norwegiannek, illetve a részben dán és svéd állami tulajdonban lévő Scandinavian Airlines-nak jelenthet konkurenciát - olvasható a portálon.

Az ügylet azonban nem indult könnyen, miután a Wizz Air visszautasította a norvég szakszervezetek követelését a kollektív szerződés megkötésére.

Wizz Air közismerten nem pártolja a szakszervezeti mozgalmakat, Váradi József egy dán újságnak adott interjújában a szakszervezeteket gyerekesnek, Norvégiát pedig nacionalistának és protekcionistának nevezte. A szakszervezetek nem az én világom. Elég ránézni azokra a légitársaságokra, amelyeket szakszervezetek foglaltak el, az összes a csőd szélén áll - tette hozzá.

Az interjú után az ötmilliós országban 900 ezer taggal rendelkező LO nevű szakszervezet vezetője azt nyilatkozta, hogy Váradinak komoly hiányosságai vannak a norvég vállalati modellel kapcsolatban. Egy másik szakszervezeti vezető pedig arról beszélt, hogy a cégvezérnek csak a saját pénztárcája számít, a Wizz Air pedig "folytatja a frontális támadását a norvég modell" ellen.

Norvégiában (mint ahogy a többi skandináv országban is) Kelet-Európához képest hihetetlenül magas a szakszervezeti tagok száma és a kollektív szerződések elterjedtsége. A skandináv kapitalizmus egyik fontos alapköve a munkáltatók, az állam és a munkavállalók közötti hosszú távú háromoldalú megállapodások rendszere.

A norvég miniszterelnök, Erna Solberg a parlamentben beszélt arról, hogy a Ryanairhez hasonlóan a Wizz Airrel sem fog repülni a dolgozói önszerveződés tiltása miatt. A munkaügyi miniszter, Henrik Asheim pedig azt mondta, hogy Váradi nem érti meg és nem ismeri el a norvég dolgozói világot. Szerinte Váradi nézetei a szakszervezetekről "finoman szólva is nagyon idegenek" tőlük.

A Wizz Air nemrég kiadott egy közleményt, amely szerint a cég teljes mértékben tiszteli a norvég vállalati modellt és a törvénynek megfelelően jár el, azaz nem tagadja meg a dolgozók önszerveződési jogát.

Ez a békülékeny hangnem annak jele lehet, hogy a Wizz Air meghátrál - olvasható a G7 cikkében.