A What? elnevezésű fogyasztói csoport elkészítette a maga értékelését. Összesen nyolcezer brit utast kérdeztek meg arról, hogy milyen tapasztalataik vannak egyes légitársaságokról.

A cégnek nyilatkozó utasok a budapesti központú WizzAir légitársaságot mindössze egy csillaggal értékelték,

főleg ami a beszállási élményt, az utastér környezetét és az üléskényelmet jelenti. De fennmaradó kategóriák egyikében sem kaptak két csillagnál többet, beleértve az ár-érték arányt és a tisztaságot is.

Ezzel a WizzAir nyerte el a felmérésben legrosszabb légitársaság díját – írja a Guardian. 

WizzAir összesítve 48 százalékot ért el az elégedettséget tekintve, a Ryanair 52 százalékkal a második legrosszabb, őket követi a Eurowings és a British Airways. A britek szerint ezzel szemben a legjobb légitársaságok: a Jet2.com (80 százalék), valamit a Turkish Airlines (78 százalék).

A Which? utazási szerkesztője, Rory Boland úgy nyilatkozott, hogy az ágazat zűrzavaros időszakon van túl, az utolsó pillanatban bekövetkező késések és lemondások elfogadhatatlanul gyakoriak. Egyes a légitársaságok viszont, mint a Jet2.com, kitűnnek azzal, hogy kiváló ügyfélszolgálatot és megbízható szolgáltatást kínálnak, sok versenytársuk pedig éri el ugyanezt a teljesítményt.

A Wizz Air szóvivője is megszólalt:

A Wizz Airnél mindent megteszünk annak érdekében, hogy az utasok időben és minimális késéssel érjenek el úti céljukhoz.

„A Wizz Air vadonatúj, korszerű, 4,6 éves átlagéletkorú Airbus repülőgépekből álló flottát üzemeltet, amely kényelmet, teret és modern belső teret kínál az utasoknak - tette hozzá.

A British Airways szóvivője elmondta: „Úgy érezzük, hogy ez a kis felmérés, amelyet a globális légi közlekedés egyik legnagyobb kihívást jelentő időszakában végeztek, nem tükrözi pontosan azon ügyfelek tízmillióinak véleményét, akik úgy döntöttek, hogy velünk repülnek"

Hozzátette azt is, hogy

bár nem állítjuk, hogy minden alkalommal mindent jól csinálunk, továbbra is elismernek bennünket az általunk kínált szolgáltatásért.

A Ryanair és az Eurowings nem válaszolt a megkeresésre.