Varga Zsolt

Dr. D. A. eredetileg a franciaországi Bordeaux-ba szeretett volna utazni. Időben lefoglalta, pontosabban megvette a jegyét, majd előrelátóan lefoglalta és megvette a szállást, valamint bérelt egy autót. Bár ne tette volna. Most úgy számol, a Wizz Air menetrend módosításának köszönhetően több mint százezer forintot bukik. Amiből a fapados légitársaság nagyvonalúan úgy háromezer forintot átvállalna.

A fapados cég többször is megismételt üzenetéből először azt olvasta ki, hogy nem délben, hanem este indulna a gép, vissza pedig nem este, hanem kora reggel jönne. Önmagában már ez sem lenne valami nagyszerű ajánlat, mert jó egy napot lefaragna mindössze három napos franciaországi tartózkodásából.

Menjen inkább Londonba!

Még egyszer, alaposabban átolvasva az üzenetet jött rá: a menetrendváltozás nem merül ki az indulási és érkezési időpontok módosításában. Wizz Air törölte magát a célpontot is, a március közepén indítandó bordeaux-i járatát. Helyette London-Luton desztinációt ajánlott fel. Rejtély, miért. Miből gondolja a légitársaság, hogy egy francia célpont helyett éppen egy angol lehet a nyerő a kedves utas számára?

Ami dr. D. A. számára mindenesetre nem megfelelő. Az üzenetben a légi cég azt is világossá tette, ha az utas nem fogadja el ajánlatát, két megoldás közül választhat: vagy átfoglal egy új járatra, vagy visszakapja a pénzét. Az ügyfél átfoglalt volna, de rövid úton kiderült, hogy a rendszer a London-Luton helyett csak más néhány angol célpontot kínál fel. Értik, ugye? Franciaországba, Bordeaux-ba akart utazni, ehelyett már csak angol reptereken landolhatna a Wizz Air elgondolása szerint.

A másik megoldás, amit a fapados ajánl, hogy visszakapja a pénzét, s ezt az összeget megfejelik 20 százalékkal. Ebben az esetben további háromezer forint üti a markát. Ennek az ajánlatnak mindössze az a szépséghibája, hogy mintegy százezer forintot kifizetett már a lefoglalt hotelszobára és a bérelt autóra. Nem véletlenül érzi hát úgy, hogy jól átvágták, ezért most bírósághoz fordul.

Vis maior eset nem nagyon foroghat fenn, mert a Napi.hu tudomása szerint Bordeaux-ban és környékén még senkit nem fertőzött meg a koronavírus, nem úgy, mint más célpontoknál, ahová továbbra is szorgalmasan repül a fapados.

Így látja a légitársaság

A Napi.hu megkérdezte a Wizz Airt, miért szüntette meg váratlanul, idő előtt bordeaux-i járatát. És ha már megtette, miért nem más franciaországi célpontokat ajánlott fel helyette, és ha már ez sem ment, az utasok méltányos kártérítése helyett miért veri őket súlyos kiadásba?

Kérdés: Miért szüntette meg váratlanul, idő előtt bordeaux-i járatát?

Válasz: A Wizz Air folyamatosan nyomon követi járatai teljesítményét és az útvonalai iránti keresletet, hogy mindig a legnépszerűbb úti célokat kínálhassa a legalacsonyabb áron. A légitársaság a jelenlegi piaci igényhez alakította hálózatát, és úgy döntött, hogy bordeaux-i kapacitását más útvonalakon fogja hasznosítani. A Budapest-Bordeaux járat ezért 2020. március 10-étől nem közlekedik. A foglalással rendelkező utasokat automatikusan, a lehető leghamarabb átfoglaljuk egy alternatív útvonalra.

A wizzair.com oldalon vagy a légitársaság mobilalkalmazásában foglaló utasok emailes értesítést kapnak majd, amelyben három lehetőséget kínálnak fel számukra: az ingyenes átfoglalást, a teljes viteldíj visszatérítését, illetve a teljes viteldíj 120 százaléknak visszatérítését az érintett utasok Wizz Air számlaegyenlegére. A Wizz Air elnézést kér az okozott kényelmetlenségért.

Kérdés: És ha már megtette, miért nem más franciaországi célpontokat ajánlott fel helyette?

Válasz: A Wizz Air légi személy- és poggyászfuvarozási üzletszabályzatának megfelelően a légitársaságnak három lehetőséget kell felajánlania egy útvonal megszüntetésekor számukra:

  • az ingyenes átfoglalást,
  • a teljes viteldíj visszatérítését, illetve
  • a teljes viteldíj 120 százalékának visszatérítését az érintett utasok Wizz Air számlaegyenlegére.

Előfordulhat, hogy a légitársaság más országban található úti célt ajánl fel, ha az aznapi járatok foglaltsága éppen nem teszi lehetővé az azonos országbeli átfoglalást. Az utasnak azonban ezekben az esetben is lehetősége van a légitársaság önkiszolgáló online rendszerében megváltoztatni a felkínált útvonalat, akár az eredeti úti céllal azonos országba közlekedő járatra (ez esetben Franciaországba).

Kérdés: És ha már ez sem ment, az utasok méltányos kártérítése helyett miért veri őket súlyos kiadásba?

Válasz: Az EK 261/2004-es rendeletnek megfelelően a légitársaság nem köteles kártérítést fizetni, ha az útvonalat legalább 14 nappal az indulás előtt törli, de a fenti három lehetőséget fel kell ajánlania.

A tanulság tehát: ha valaki Wizz Air-járatra foglal, akkor az indulás előtt több mint 14 nappal ne foglaljon és fizessen se hotelt, de bérautót, mert előfordulhat, hogy durva kiadásokba veri magát, amiért a rendelet szerint a légitársaság nem köteles kártérítést fizetni.

Varga Zsolt