Szövetséget kötött a magyarországi Tesco-hálózatot is működtető Tesco Central Europe és a csomagolásokkal és papírfeldolgozásával foglalkozó Mondi a boltokban keletkező papírhulladék újrahasznosítására - írja a Mondi hírlevele, valamint az egyik brit kiskereskedelmi szaklap.

Az együttműködésben a kiskereskedőhöz érkező áruk papírcsomagolását fogják újrahasznosítani, úgy, hogy a Mondi bevásárlószatyrokat készítenek belőlük. A Tesco igyekszik olyan vállalattá válni, amelynek károsanyag-kibocsátása nulla, ennek a stratégiának a végrehajtásába illik az új kezdeményezés, amely a vásárlókat is eltöltheti azzal a jó érzéssel, hogy újrahasznosított és további újrahasznosításra alkalmas zacskóban viszik haza a megvásárolt termékeket. Ez az első alkalom, hogy a Tesco ilyen típusú együttműködésre lép egy papírfeldolgozóval. Külön öröm a kelet-közép-európai régió gazdaságának, hogy a Mondi csehországi gyárában végzik a Tesco-hulladék feldolgozását.

A Mondi célja, hogy közvetlenül működjön együtt ügyfeleivel az újrahasznosításban - mondta Paulus Goess, a cég papíripari részlegének értékesítési vezetője.

A Tesco pedig arra törekszik, hogy a csomagolás terén 2025-re 100 százalékban újrahasznosítható eszközöket használjon - mondta Hevesi Nóra a kiskereskedő magyar leányvállalatának kommunikációs főnöke. Eddig sikerült megválniuk 454 tonna nehezen újrahasznosítható csomagolóanyagtól. A Tesco-Mondi együttműködésből származó EcoVantage márkanevű papírzacskókat novemberben tesztelték a visegrádi országokban.