Emelkedett a Microsoft árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a cég közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. Az amerikai szoftveróriás nettó eredménye több mint 50 százalékkal ugrott meg az előző év azonos időszakához képest, ami felülmúlta az elemzői konszenzust is.

5.4 milliárd dolláros nettó eredménnyel zárta a Microsoft 2010 harmadik negyedévét, ami több mint 50 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az eredmény részvényenként 0.62 dollár lett, ami meghaladta a 0.55 dolláros elemzői várakozásokat. A cég bevételei szintén felülmúlták a konszenzust, 16.2 milliárd dollárt értek el a várt 15.8 milliárd dollárhoz képest.

A kétszámjegyű növekedés annak köszönhető, hogy a vállalatok technológiai költekezése fellendül és a vezetőség prognózisai szerint a cégek IT költekezése erős maradhat a Microsoft folyó pénzügyi évének végéig (2011. június). Továbbra is azt láthatjuk majd, hogy a vállalatok technológiai költekezése mind a hardverek, mind a szoftverek területén erősödik. Ez pedig a fő hajtóerőt jelenti számunkra - nyilatkozta a Microsoft pénzügyi igazgatója, Peter Klein.

Egyes elemzők véleménye szerint a Microsoft kilátásait illetően negatív, hogy a fogyasztók személyi számítógépek helyett táblagépeket és okostelefonokat vásárolhatnak. A cég azonban még azt közölte, hogy egyelőre még nem igazán lehet azt mondani, hogy a személyi számítógépek kárára növekednének a táblagépek eladásai.

Az eredmények közzétételét követően a Microsoft részvényei 3.4 százalékos pluszba lendültek a zárás utáni kereskedésben.