Bár egyelőre nem látni, hogyan alakulhat a 2021-es turistaszezon Csehországban, a Pardubice régió számos idegenforgalmi látványossága elkezdett idegenvezetőket toborozni a nyárra - jelentette a Radio Praha. Az országnak ezen a részén egymást érik a szebbnél szebb kastélyok és kúriák, amelyek normális időkben évről évre több száz ezer turistát vonzanak.

Bízva abban, hogy nyárra rendeződik az országban a járványhelyzet, számos idegenvezetői állást hirdettek meg, ami érdekes tapasztalatot hozott. Idén olyanok is jelentkeznek, akiknek a szolgáltatások más ágazatában veszett el a munkája, például színészek és írók is beállnának idegenvezetőnek. Van olyan kastély, amelynek nyolc álláshelyére 22-en jelentkeztek.

Nem lesz könnyű a helyzete azoknak, akiket felvesznek, mert rugalmas foglalkoztatásra számíthatnak. A munkaadók ugyanis egyelőre nem tudják, mikor állhatnak munkába. Ugyanakkor a cseh idegenforgalom irányítói az ágazat más szféráiban is lázasan dolgoznak a szezon előkészítésén. A tavalyi 30-40 százalékos tavaszi visszaesés után az idegenforgalmi cégek a nyári szezonban sokat ledolgoztak a veszteségből.