Micotakisz azt mondta, ezek nélkül az ország nem kérheti hitelezőit arra, hogy tegyék lehetővé kötelezettségvállalásai módosítását. Az általa vezetett Új Demokrácia párt alakított kormányt Görögországban a július 7-i parlamenti választások eredményeképpen. A kormányfő gyakorlatilag a következő egy évre vonatkozó gazdasági programját ismertette szombaton egy szaloniki kereskedelmi vásár megnyitóján. Beszédét a tévé is közvetítette.

Bejelentette egyebek között, hogy a személyi jövedelem adóját évi 10 ezer euróig 9 százalékosra csökkentik a jelenlegi 22 százalékosról. A vállalkozói nyereségadó kulcsát pedig 28 százalékosról 24-re viszik le. Az osztalékadó 10 helyett 5 százalékos lesz. Az ingatlanadót pedig már csökkentették átlagosan 22 százalékkal. Kifejezte abbéli reményét, hogy ezeknek a intézkedéseknek köszönhetően enyhülni fognak a középosztály terhei, és új állások jönnek létre.

A júliusi választások eredményében megmutatkozott az általános elégedetlenség az Alekszisz Ciprasz vezette baloldali kormánnyal és a négy éve tartó megszorításokkal, amelyek feltételei voltak a nemzetközi pénzügyi mentőcsomagnak, csekély mozgásteret adva a kormánynak.

A görög statisztikai hivatal a héten közölte, hogy negyedéves és éves összevetésben gyorsult a gazdaság növekedése a második negyedévben, elsősorban az export megélénkülése és a kormányzati kiadások bővülésének hatására. A június végével zárult három hónapban a hazai össztermék (GDP) 0,8 százalékkal nőtt az első negyedévvel összevetve, amikor a bővülés 0,2 százalékos volt. Éves összevetésben a második negyedévben a gazdaság 1,9 százalékkal nőtt az első negyedévi 1,1 százalék után. Görögország gazdasága tavaly 1,9 százalékkal nőtt. A görög jegybank legalább a tavalyival megegyező idei gazdasági növekedést vár, az Európai Bizottság pedig 2,2 százalékos GDP-bővüléssel számol.