Egyebek között ezt mondta Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke kedden a szenátusban tartott meghallgatáson, amelyen Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter is beszélt - írta az MTI.

Powell ezúttal nem mondott konkrétumokat az amerikai gazdaság állapotával kapcsolatban, de egy vasárnap ismertetett interjúban arról beszélt, hogy a munkanélküliség a 25 százalékos csúcs után kezd majd csökkenni, és hogy a folyó második negyedévben akár 20 százalékkal is csökkenhet a GDP.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter is úgy vélte a keddi meghallgatáson, hogy magas lesz a munkanélküliség a második negyedévben, de összességében javul a helyzet, ahogy újraindul az amerikai gazdaság. A pénzügyminiszter szerint a harmadik és a negyedik negyedévben már javulnak a gazdasági feltételek.

A koronavírus-járvány elleni küzdelem, a leállások és a mozgásszabadság korlátozása megállította az amerikai gazdaság rekordhosszúságúra nyúlt növekedését. Csak áprilisban 21 millió munkahely szűnt meg, a munkanélküliségi ráta pedig 14,7 százalékra, a nagy világgazdasági válság óta a legmagasabb szintre emelkedett.

Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 4,8 százalékos évesített ütemben csökkent január-márciusban, ami 2009 első negyedéve óta a legrosszabb érték.

A Fed legutóbbi, április végi kamatdöntő ülésén 0,00-0,25 százalékos sávban tartotta az irányadó kamatot. A döntés után kiadott közleményében a Fed megerősítette azt a vállalását, hogy minden tőle telhetőt megtesz a gazdaság fellendítése érdekében. A Fed úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány "súlyosan" befolyásolja a közeljövő kilátásait, és "jelentős kockázatokat" jelent középtávon - írta az MTI.