Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfő éjfélig 508 új fertőzöttről számolt be, közülük 464-et jelentettek Vuhanból, és mindössze kilencet a városnak helyet adó Hupej tartományon kívülről. A fertőzöttek száma ezzel Kínában 77 658-re emelkedett. Hétfő éjfélig további 71 ember veszítette életét a vírus okozta betegség következtében, a járvány ezzel immár 2663 életet követelt az ország szárazföldi részén. A gyógyultak száma ugyaneddig 27 ezer fölé emelkedett.

A jelenleg kezelés alatt álló fertőzöttek száma Kína-szerte 48 ezer alá csökkent, közülük 9126 páciens állapota súlyos. További 2824 fertőzésgyanús esetet tartanak számon az országban.

Miközben a járvány Kínában egyre csillapodik, Dél-Koreában a helyzet napról-napra súlyosbodik. A New York Times szerint már 893 esetet regisztráltak, csak pénteken 60 új betegnél azonosították a kórt.

Bár Kína nem vezetett be általános utazási korlátozásokat a járvány által érintett országokra, egyes régiókban helyi óvintézkedéseket léptettek életbe. Az Észak-Koreával szomszédos, észak-kínai Csilin tartományban található Jenpien Koreai Autonóm Prefektúra szigorította a repülőtéri ellenőrzéseket, és külön utasfelvételi szolgáltatást vezetett be a Dél-Koreából érkező utasok számára. A területen működő utazási irodák továbbá nem fogadnak dél-koreai csoportokat. A kelet-kínai Santung tartományban található Csingtao város vezetése pedig hétfőn szintén bejelentette, hogy korlátozni fogja a külföldi utazók belépését.

Iránban már legalább 50 ember meghalt, további 34 karanténban van. Az ottani kitörés központja a vallási zarándokhely, Kum városa.

Olaszországban, Európa egyik legnagyobb gazdaságában a kormány arra törekszik, hogy megakadályozzák a járvány további terjedését, valamint hogy a kereskedelmi központ Milánó teljesen megbénuljon. Az olasz sajtó beszámolói szerint a koronavírusnak már 7 halálos áldozata van, az országban pedig összesen 231 ember fertőződött meg. 173 esetet regisztráltak Lombardia tartományban - itt van a legtöbb halálos áldozat is, összesen 6 -, valamint 33 embernél azonosították a betegséget Venetóban (Velence tartománya), ahol egy ember hunyt el a szövődmények miatt. Már 18 regisztrált megbetegedésről tudni Emilia Romagna, háromról Piedmont és Lazio, valamint egyről Dél-Tirol tartományokból.

New Yorkban, Londonban és Tokióban a tőzsdék zuhantak amiatt a félelem miatt, hogy a vírus bedönti a globális gazdasági növekedést.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő délután bejelentette, hogy a Japánban korábban vesztegzár alá helyezett Diamond Princess luxushajón dolgozó egyik magyar állampolgár tesztje pozitív lett. A tájékoztatás szerint a beteg jól van. Magyarországon ettől még a betegséget nem mutatták ki egyetlen betegből sem.