Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lengyel lakosság 10 százaléka, négymillió ember 2017,68 zlotyt (151 ezer forint) kapott kézhez tavaly - vette át a statisztikai hivatal (GUS) adatát a Business Insider Polska. Ők olyan munkaadóknál dolgoznak, amelyek kilenc alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztatnak. Eközben az országos nettó átlagfizetés 2017-ben 3000 zloty (225 ezer forint) volt.

A havi bruttó kereset ezeknél a mikrocégeknél 2800,5 zloty volt. Az átlagtól eltérő legmagasabb fizetést a technológiai kisvállalkozások adták, 4573,4 zloty bruttót, illetve az ingatlannal foglalkozó cégek, 3786,2 zlotyt. A legalacsonyabb bért az erdőkkel és a halászattal foglalkozó vállalkozásoknál fizették, 2271,4 zlotyt, illetve a többi szolgáltató ágazatnál, 2315 zlotyt.

A GUS jelentéséből az is kiderül, hogy a kisvállalatok jobban teljesítettek, mint korábban. 2017-ben 2073,6 ezer ilyen cég colt, ami 20,8 százalékkal több mint 2010-ben. Jövedelmük 2010 és 2017 között 47,5 százalékkal nőtt, dolgozóik száma pedig 17,5 százalékkal.

A legtöbb kisvállalkozás a kereskedelemben és az autójavításban van, ezt követik a tudományos és technikai tevékenységek, illetve az építőipar.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu