Egy brazil pénzügyi szakember magánvéleménye szerint a Jair Bolsonaro brazil és Donald Trump amerikai elnök egyaránt populista vezető, a különbség az, hogy az előbbi messze nem annyira eszes, mint az utóbbi. Ennek bizonyítékát látja abban, hogy az USA első embere korábban üzletember volt, aki milliárdos befektetéseket menedzselt, míg Brazília vezetője csak a kapitányságig vitet a hadseregben. Bár Trump intelligenciáját sem szokták példaértékűnek tartani, a koronavírus-válság megmutatta, hogy valóban van különbség kettejük között - írja Gideon Rachman a Financial Times (FT) vezető publicistája.

Finoman fogalmazva mindketten nagyvonalúan kezelik a válságot, de a brazil politikus még amerikai kollégájánál is felelőtlenebbül viselkedik és veszélyesebb, amit csinál. Trump és Bolsonaro egyaránt elfogadta azt a feltételezést, hogy az egyik maláriagyógyszer hatásos a koronavírus-betegség ellen - tegyük zárójelbe a veszedelmes mellékhatásokat -, ám míg az előbbi csak saját maga szedte ezt a szert a betegség "megelőzése érdekében", az utóbbi rászorította a brazil egészségügyi minisztériumot, hogy ajánlja a gyógyszert a koronavírus-betegek kezelésére.

Az amerikai elnöknek sok konfliktusa akad a szakértőkkel, ezen belül tudományos tanácsadóival. A brazil államfő azonban azzal indított, hogy kirúgta egészségügyi miniszterét, majd annak utódát lemondásra kényszerítette. Trump hangot adott annak, hogy szimpatizál azokkal, akik a korlátozások feloldásáért tüntetnek. Bolsonaro elment a gyűléseikre és beszédet mondott.

Nagy ára van

Sajnálatos módon Brazília máris nagy árat fizet azért, hogy holdkóros vezetője van, és a helyzet május végén tovább romlott. A járvány viszonylag későn érkezett az országba, de a helyi pusztítás gyorsan felzárkózott a világszinthez. Az ország gyorsan a második legtöbb fertőzöttet felmutató része lett a világnak, a halálesetek száma alapján pedig a hatodik helyre ugrott. A 210 milliós Brazíliában kéthetente duplázódott meg a fertőzöttek száma - a nem éppen kiváló válságkezelésen átesett Egyesült Királyságban ez csak kéthavonta történt meg.

A latin-amerikai ország különösen nagy károkat szenvedhet el, ha a járvány tovább rombol, az egészségügyi ellátás hiányos, egyes helyeken a kórházak gyorsan az összeomlás közelébe kerültek. A népesség zsúfolt bádogvárosokban él, ami melegágya a vírus terjedésének, a gazdasági válságban munkanélkülivé váló embereknek nincs pénztartalékuk, ami a következő hónapokban éhezéshez vezethet.

Miről tehet?

Tény, hogy a 2019. január 1-jén felesküdött Bolsonarót, nem lehet hibáztatni a brazíliai szegénységért, sem az országába több ezer kilométer távolságból érkezett vírusért. Szerencsére nem volt módja megakadályozni a tartományi és más helyi vezetőket abban, hogy védekező intézkedéseket tegyenek, de azzal, hogy követőit ezek figyelmen kívül hagyására buzdítja, felelőssé vált a brazil államapparátus kaotikus válaszáért a bajra. Ennek eredményeként várhatóan az elkerülhetetlennél mély gazdasági válság vár az országra. Más hasonlóan szegény országok, például Dél-Afrika megmutatta, hogy lehet a válságkezelést jobban csinálni.

Ennek eredményeként az elnök népszerűségi indexe 30 százalék alá esett, az emberek 50 százaléka szerint rosszul kezeli a válságot. A népesség konzervatív része, amely korábban támogatta a baloldallal szemben, lassan kihátrál mögüle. Sergio Moro, a kormány igazságügyi minisztere áprilisban lemondott, mert olyan súlyos visszaéléseket tapasztalt Bolsonaro részéről, amelyek alapján akár alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) indulhat ellene.

Megússza

Várhatóan azonban nem fog, mert Brazíliában az impeachment messze nem pusztán jogi eljárás, hanem politikai folyamat, amelynek része, hogy tömegtüntetések indulnak az államfő ellen, amire most a járvány miatt nem lehet számítani - emlékeztet az FT publicistája. Emellett palotaforradalom sem várható, mert szintén a koronavírus-fenyegetés miatt nem valószínű, hogy ellenfelei összegyűlnének titkos tanácskozásokra a megbuktatása érdekében. Bizonyára olyanok is vannak, akik szívesen látnák Bolsonarót a hatalmon kívül, de a járvány idejét nem tartják alkalmas pillanatnak az eltávolítására.

A populisták klasszikus receptjének megfelelően Bolsonaro is egy két táborra osztott politikai közönség előtt játszik, amit csak fokoz, hogy a heves vérmérsékletű brazilok imádják a politikai konspirációs elméleteket, amelyek azt sugallják, hogy álnok ellenfeleik bármire képesek a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében, és mindent megengedhetetlen eszközt bevetnek céljaik elérésért. Ezért az FT cikkírója úgy véli, hiába súlyosbítják a járványt és növelik a gazdasági bajokat az államfő ballépései, az egészségügyi és gazdasági válság csak tovább mélyíti azt a politikai megosztottságot, aminek hatalmát köszönheti.