A spanyolok hatodának nincs állása

Spanyolországban 528 ezerrel, 16,54 százalékkal nőtt a munkanélküliség 2020-ban az előző évhez viszonyítva - tájékoztatott a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön közzétett jelentésében.
Csernátony Csaba, 2021. január 28. csütörtök, 12:21
Fotó: Pixabay

A munkanélküliségi ráta a múlt év végére 16,1 százalékra emelkedett. Utoljára 2017-ben fordult elő, hogy meghaladta a 16 százalékot. Ez egyben azt is jelenti, hogy spanyolok hatodának nincs állása.

Március óta mindössze júliusban, szeptemberben és decemberben mérséklődött a munkanélküliség. 2020 végén 3,7 millióan voltak munka nélkül Spanyolországban.

Az ágazatok közül az elmúlt évben leginkább a szolgáltató szektorban nőtt a munkanélküliség, ahol 279 ezren maradtak állás nélkül. Az aktív népesség meghaladta a 23 milliót, számuk 164 ezerrel emelkedett a negyedik negyedévben, és mintegy 95 ezerrel csökkent éves szinten.

Spanyolországban azután ugrott meg a munkanélküliség, hogy a koronavírus-járvány miatt március második felében bevezették a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapotot - írja az MTI. Számos termelőágazat ideiglenesen leállt, három hónapra bezártak a vendéglátóhelyek, a szállodák és az üzletek többsége is. A korlátozó intézkedések feloldása után a járványhelyzet miatt elmaradt a remélt fellendülés olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint például az idegenforgalom, a fertőzések második hulláma miatt pedig október 25-e óta ismét szükségállapot van érvényben az országban.

A tartományok az egészségügyi adatoktól függően hol szigorítanak, hol enyhítenek a járványügyi szabályokon, amelyek leginkább a kereskedelmi és vendéglátóegységek nyitvatartását, befogadóképességét, valamint az emberek szabad mozgását korlátozzák.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix16, 2021.01.29 13:30

@mpapa:
No látod, te is beletörődsz abba, hogy ennek így kell lennie, mármint, hogy a "hülye spanyol" nem akar dolgozni, a szorgalmas vendégmunkás meg igen!

Nem látod a probléma forrását, ami az alacsony bér. Sok helyen emelni kéne a béreket pl. úgy, hogy mexüntetni egy csomó támogatást (pl. a mezőgazdaságban), így lenne ára a termékeknek és abból meg lehetne fizetni a helyieket. Nem kellenének idegenek.
Vagy egyszerűen csak nem engedni be az idegeneket, az EU-n kívüli termékekre meg vámot dobni.
A lényeg az lenne, hogy megérje dolgozni. Te se örülnél ha az unokád havi 50-ért kapna munkát - amit egyébként el kell végezni de nem fizetik meg.
Ezeket most bantu négerek végzik...
Aztán 50 év múlva meg jönnek az irdatlan problémák.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mpapa, 2021.01.29 11:05

@krix16: @krix16: Szted ez jó dolog?

Itt nem ez a kérdés, legfeljebb te viszed el ebbe az irányba.
Amíg a szociális háló eltart úgy, hogy nem kell dolgozni addig nem érdemes arra panaszkodni, hogy a lakosság 1/6-a munkanélküli. A vendégmunkások megléte azt bizonyítja, hogy munka az van, csak vannak akinek nem tetszik lehajolni érte.
És nem 2 dollárért dolgoznak ott a vendégmunkások, különben nem menne oda az EU keleti fele.
Magam is dolgoztam sok-sok évet külföldön (nem a mezőgazdaságban), és kevesebbet kerestem mint a bennszülött, de a nagyságrend nem volt jelentősen érezhető és mivel a kiadásaim alacsonyabban voltak a kettő kompenzálta egymást. Elfogadtam, mert ugyanezzel a munkával itthon az 1/3-t kerestem volna így meg vagyont tudtam építeni. (ami itthon nem működött volna)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix16, 2021.01.29 09:05

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2021.01.29 08:47

@I.N.R.I.: "A keletiek dolgoznak a déliekre."
-------------
Ez jó hír. Legalább van a keletieknek munka.
Csodálom, hogy nem azt állítottad, hogy nem akarnak dolgozni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2021.01.29 08:05

Spanyolorszag, Olaszország, Görögország, Franciaország....2-ből 3 melós munkjá is kevés az államadósságuk törlesztésére.
Teljes foglalkoztatottság esetén sem tudnának fejlődni. A keleti uniósok dolgoznak helyettük cserébe az eurójuk életben tartja őket.
Ez az unió.
A keletiek dolgoznak a déliekre.
Mert ezt rendelte el a Birodalom.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html