Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hatalmas tüntetések voltak szombaton Bejrútban, ahol a tömeg a felelősök felkutatását és a politikai elit számonkérését követelte. Egyes csoportok a demonstrációk fő vonaláról leválva kormányzati épületeket támadtak meg, köztük a külügyminisztériumot.

Emiatt megszólalt Haszan Diáb libanoni kormányfő, aki előrehozott parlament választások kiírását javasolta a bejrúti kikötőben kedden bekövetkezett pusztító erejű robbanás utáni demonstrációk után - írja az MTI.

"Előrehozott választások nélkül nem tudunk kilábalni ebből a válságból" - olvasta fel közleményét a libanoni kormányfő. Diáb hozzátette, hogy nem ő a felelős az ország hónapok óta tartó gazdasági és politikai válságáért. Elmondta azt is, hogy még két hónapon át kész hivatalban maradni, amíg a politikai erők megállapodnak az előrehozott választások kiírásáról.

Kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 150 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. Ezt követően egymásra mutogatás kezdődött, és a hatóságok 19 embert őrizetbe vettek, köztük a bejrúti kikötő és a vámhivatal vezetőj