A brit kormány támogatja a világ első apály-dagály erőművét

A brit kormány csütörtökön bejelentette, hogy támogatja a világ első apály-dagály áramtermelő vízi erőmű megépítését.
MTI, 2017. január 12. csütörtök, 20:34
Fotó: Reuters

A projekt az áramlatok által okozott napi tengerszint ingadozást kívánja kiaknázni áramtermelésre a walesi Swansea öbölben. A Tidal Lagoon Power projektcég az 1,3 milliárd font értékű építkezést 2018-ban kezdené meg és négy év alatt fejezné be.

A kormány által felkért szakértői bizottság szerint a beruházás költséghatékony megoldást nyújthat a brit energiaszükséglet részbeni fedezésére. Az elavuló szén és nukleáris erőművek, valamint a vállalt emissziós kvóták miatt van szükség arra, hogy a szigetország új, immár megújuló energiaforrásokba fektessen. A kormány még nem mérlegelte, hogy pénzzel is támogatja-e a beruházást.

A Swansea Bay Tidal Lagoon névre keresztelt projekt keretében egy 9,5 kilométer hosszú, patkó alakú betonfal épülne a Swansea öbölben, ahol víz alatti turbinák a vízáramlat hatására beindítanák az elektromos áramot termelő generátorokat. Az 500 MW teljesítményű létesítmény a walesi háztartások áramigényének 11 százalékát lenne képes kielégíteni.

A projekt élettartamát 120 évre becsüli Charles Hendry, a kormány által felkért bizottságot vezető volt energetikai miniszter, aki ezzel olcsóbbnak tartja a vállalkozást a nukleáris erőműveknél.

A Swansea öbölben létesítendő, világon első ilyen típusú erőmű, prototípusa lenne további hat, ennél nagyobb hasonló beruházásnak. Charles Hendry szerint ezek összesített áramtermelése elérheti a 17,6 gigawattot, ami az ország áramigényének 30 százalékát fedezné.

HOZZÁSZÓLÁSOK