A csehek is atomot akarnak

A cseh kormány támogatja az új atomenergiablokkok építését, bár a jelenlegi helyzetben ezek a beruházások nagyon kockázatosak – jelentette ki Bohuslav Sobotka miniszterelnök egy energetikai fórumon kedden Prágában.
Domokos László, 2017. február 21. kedd, 17:29

A Cseh Energetikai Művek (CEZ), amely a két cseh atomerőmű, a régebbi Dukovany és az újabb Temelín (képünkön) tulajdonosa, már évek óta a két atomerőmű kibővítését tervezi - írta az MTI.

A 70 százalékban állami tulajdonú CEZ ehhez garanciákat kér az államtól az áram felvásárlására. Sobotka kormánya ezt 2014 áprilisában megtagadta. A Temelíni atomerőmű két új energiablokkja felépítésének költségeit akkor mintegy 200-300 milliárd koronára becsülték (1 korona 11,5 forint).

A cseh nemzeti energetikai program Dukovanyban és Temelínben is két-két új energiablokkal számol. A legnagyobb problémát a projekt finanszírozása jelenti. A kormány idén tavaszra ígérte a döntést.

A miniszterelnök szerint a jelenlegi (energia)piaci helyzetben a beruházások kockázata magas. A kormány csak az összes kockázat mérlegelése után hoz döntést, de hogy ez mikorra várható, arról nem szólt. Megjegyezte, hogy Dukovany kibővítése előnyt élvez Temelínnel szemben.

Sobotka szerint komoly problémát jelent az is, hogy a hatályos szabályok szerint Csehországban rendkívül hosszú a projekt jóváhagyási procedúrája. A kormány ezért javasolta az eljárás leegyszerűsítését. A javaslat már a képviselőház előtt van.

Jan Mládek ipari és kereskedelmi miniszter, aki a kormányfő hétfői bejelentése szerint február végén távozik tisztségéből, a konferencián azt mondta: a jövőben az energiafogyasztás növekedésével kell számolni Csehországban, ezért az új atomenergiablokkokra szükség van. Mládek utóda egyelőre nem ismeretes.

HOZZÁSZÓLÁSOK