A csehek nem tartanak a válság hatásától

A szomszédos országok közül talán a csehek tartanak a legkevésbé az ukrajnai válság hatásaitól, bár az atomerőmű építésének kérdése még az új kormányt is megosztja.
Napi.hu, 2014. március 6. csütörtök, 11:13
Fotó: Napi.hu

A CTK cseh hírügynökség kérdéseire válaszoló elemzők szerint az ukrán válság várhatóan csak korlátozott és rövid távú hatással lesz az ország gazdaságára. A cseh exportnak csak 1 százaléka megy Ukrajnába, és még Oroszországba is csak 3 százaléka, s a gázszállítások esetleges kimaradása sem befolyásolná a gazdaságot, ugyanis az enyhe télnek köszönhetően a gáztározók tele vannak, a készletek 93 napi szükséglet fedezésére elegendőek.

Ugyanakkor természetesen kockázatot jelentene, ha az uniós szankciók kereskedelmi háborúhoz vezetnének. Ebben az esetben a Ceska Sporitelna vezető közgazdásza, David Navratil szerint megugrana az olaj ára, ami visszafogná a gazdasági növekedést és fokozná az inflációt.

A válság politikai-gazdasági hatása elsősorban a temelíni atomerőmű bővítésének kérdésében érvényesül, amely a kormányt is megosztja. Míg Jiri Dienstbier és Martin Stropnicky úgy nyilatkozott, hogy a projektnek a Roszatomra bízása elfogadhatatlan biztonsági kockázatot jelentene, Bohuslav Sobotka miniszterelnök óvatosságra intett. Mint a bne írta, szerinte a temelíni tender átlátható, a szerződő fél nem a kormány, hanem a CEZ energetikai vállalat, és a kormánynak nincs joga beavatkozni.

HOZZÁSZÓLÁSOK