A harmincas-negyvenes éveikben járó cseh nők nagyjából 18 százaléka gyermektelenül éli le az életét, ami azt jelenti, hogy az 1970-1980-as évekhez képest majdnem háromszorosára nőtt ez az arány - derül ki prágai statisztikai hivatal adatai alapján készült számításokból.

Az adat drámai hatását talán enyhíti némileg, hogy a XIX-XX. század fordulóján hasonló volt a helyzet Csehországban - árulják el kutatók.

Emellett az is igaz, hogy ezzel az aránnyal csak felzárkózott az ország Nyugat-Európa nemzeteihez, amelyek esetén 40-50 évvel ezelőtti is nagyon magas - Svájcban például 21, Nagy-Britanniában 19 százalék - volt ez az arány. Ugyanakkor a csehek ebben is közelebb kerültek a kontinens nyugati feléhez, mint a többi régiós ország, ahol tíz százalék körül alakul a gyermektelen nők aránya.

A fő ok az, hogy a nők később vállalnak gyereket, mint korábban, részben karrierjük építése, részben anyagi helyzetük bizonytalansága miatt, részben azért, mert nem találnak megfelelő partnert. Az egyetemi diplomával rendelkező nők 40 százaléka 30 éves korában gyermektelen, míg a fizikai munkát végzők körében csak kilenc százalék ez az arány.