A csőd szélén álló kijevi kormány eladja a szolgálati autókat

Kijev a kormányzati költekezés csökkentése érdekében eladja a kormány birtokában lévő mintegy ezerötszáz szolgálati autó nagy részét - jelentette be szerdán az ukrán kormány, amely a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytat tárgyalásokat az államcsőd elkerüléséről.
Inforádió, 2014. március 5. szerda, 21:19

Olekszandr Slapak ukrán pénzügyminiszter szerint jelentősen korlátozni fogják a használt szolgálati autók számát.

"Az összes többi gépjárművet eladjuk, a sofőri állásokat pedig megszüntetjük" - tette hozzá.

A tárcavezető elmondta, hogy jelenleg mintegy ezerötszáz szolgálati autóval rendelkeznek, a lépéssel pedig mintegy 40 millió hrivnya (több mint 900 millió forint) bevételhez akarnak jutni.

Tekintve, hogy a befolyó összeg mennyire elenyésző az ország pénzügyi szükségleteinek tükrében, elemzők szerint a miniszter az intézkedéssel elsősorban azt akarja kifejezni, hogy szakítottak a Viktor Janukovics elnök vezette korábbi rezsim pazarló politikájával.

HOZZÁSZÓLÁSOK