Szerdán az amerikai kongresszus pénzügyi bizottsága hallgatta meg a Fed elnökét. Janet Yellen előre megírt beszéde már az esemény előtt másfél órával megjelent, ezért elsősorban a kérdések és válaszok tartogattak újdonságot. A bizottság republikánus tagjai bírálták a Fedet amiatt, hogy továbbra is kamatot fizet a bankok betéteire,Yellen ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a világon mindenhol bevett gyakorlat a betéti kamat intézménye, enélkül az eszköz nélkül az alapkamatot is nehéz lenne csökkenteniük - tudósított a Portfolio.hu.

Arra a kérdésre, hogy a Fed bevezethet-e negatív kamatot a többi fejlett jegybankhoz hasonlóan, Yellen úgy nyilatkozott, hogy ez továbbra is nyitott kérdés. Elmondása szerint 2010-ben a Nyíltpiaci Bizottság már mérlegelte a negatív irányadó ráta lehetőségét, de végül elvetették azt. Hozzátette, hogy a negatív kamat törvényi lehetősége továbbra is kérdéses.

Nem hiszem, hogy jelenleg kamatot kellene csökkentenünk, de ha ez szükségessé válik, akkor meg fogjuk tenni - mondta Yellen egy ezzel kapcsolatos kérdésre.

A kongresszusi bizottság tagjait az is érdekelte, hogy az utóbbi hetek piaci feszültségei miatt változott-e a Fed véleménye a kamatemelési pályáról. Ezzel kapcsolatban az elnök csak annyit mondott, hogy folyamatosan figyelik a piaci folyamatokat.

Yellen azt is hangsúlyozta, hogy a Fed döntéshozói a március közepén esedékes következő kamatdöntésig óvakodnak majd fontos kijelentéseket tenni az amerikai gazdaság állapotával kapcsolatban.