Határt szab a forint további erősödésének, hogy a belső gazdasági feszültségekben rejlő kockázat felülírja a magas kötvényhozamok csábítását - vélik a Wall Street Journalnak nyilatkozó kötvénypiaci kereskedők és szakértők. Az utóbbi körülmény hónapokon át támogatta a magyar deviza erősödését annak ellenére, hogy a gazdasági kilátások egyre sötétebben alakultak és lefagyott az IMF-fel folytatott tárgyalássorozat. A befektetők úgy látják, hogy az ebből fakadó erősödés mostanra kifulladt, a hitelszerződés hiánya előtérbe kerül további döntéseik meghozatalakor.

Nem látok egyetlen olyan pozitív mozgatórugót sem, amely tovább hajtaná a forintot vagy javítaná a magyar kötvények megítélését - mondja Dagmar Dvorak, a londoni Baring Asset Management kötvénypiaci befektetési menedzsere, aki nemrégiben a lengyel zlotyi forinttal szembeni erősödésére alapozó pozíciót vett fel a devizapiacon. Dvorak a negatív magyar fejleményekre koncentrál: arra, hogy az IMF delegációja június óta nem tért vissza tárgyalni a 12-15 milliárd eurós hitelről, hogy a gazdaság az első fél évben visszahanyatlott a recesszióba, illetve hogy a fogyasztás, a befektetések és a építőipari beruházások szinte megálltak.

Sokba került a forinterősödés

Mindezek ellenére 2012 eleje óta a forint jelentősen, 11 százalékkal erősödött az euróval szemben, aminek hátterében a magas kötvényhozamok álltak. A legbiztonságosabb európai állampapírok hozama a nulla felé tart és a szomszédos országok kötvényei is sokkal halványabban fialnak, mint a magyar papírok. Peter Attard Montalto, a Nomura ismert régiós szakértője egyértelműen ez utóbbival magyarázza a magyar valuta iránti erős érdeklődést

A tízéves magyar kötvények hozama tegnap 6,5 százalék körül alakult, miközben a hasonló lengyel állampapírokon csak 4,5, a cseh kötvényeket pedig mindössze 2,2 százalékot lehetett keresni. Szabó Viktor, a londoni Aberdeen Asset Management befektetési társaság feltörekvő piaci portfóliómenedzsere úgy becsli, hogy nagyjából 1,1 ezer milliárd forint (5,1 milliárd dollár) áramlott idén a magyar kötvénypiacra.

Kevés a megszorítás

A kormány bejelentette azokat az intézkedéseit, amelyek segítségével a GDP három százaléka alatt akarja tartani a költségvetési hiányt 2013-ban. Enélkül az uniós támogatások befagyasztását kockáztatja. Emellett letett a jegybanki tranzakciók megadóztatásáról, amit semmiképpen nem fogadott volna el a Valutaalap.

Mindez hozzájárul a forint jelenlegi erősségéhez, ugyanakkor az IMF-megállapodás nélkül aligha folytatódik tovább a magyar deviza izmosodása. Az Investec Asset Magement vagyonkezelő október elején jelezte, hogy immáron semleges állásponton van a forint árfolyamának alakulásával kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály IMF-főtárgyaló ellentmondó nyilatkozatai arra utalnak, hogy igencsak göröngyös úton kellene végigmenniük a feleknek a szerződés aláírásáig - érvelt az Investec.

Ugyanakkor a megfigyelők azt sem tartják valószínűnek, hogy hirtelen gyors forintgyengülés kezdődne. A befektetési alapok viszonylag kis forintportfóliót kezelnek, ami utat nyit a további vásárlások előtt és nem teszi indokolttá a nagy tételű, gyors eladásokat. A továbbra is magas hozamok szintén a magyar kötvények tartása mellett szólnak. Végül az utóbbi időben kedvező külső körülmények, amelyeknek - az említettek mellett - kiemelkedő szerepük volt a forint erősödésében, továbbra is támogathatják a magyar devizát.