Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Arra a kérdésre, hogy melyik a jobb mentőcsomag Barroso úgy fogalmazott, hogy Portugáliát illetően az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (ECB) olyan programban állapodott meg Lisszabonnal, amelyről "én nem tudom megmondani, hogy nehézségeit illetően jobb vagy rosszabb, de azt el tudom mondani, hogy több területen, így a strukturális reformok kérdésében ambiciózusabb".

A Bizottság elnöke a napilap hétfői számában megjelent írás szerint elmondta: Görögország, Írország és Portugália történelmi kihívások elé néz, és annak érdekében, hogy megoldja költségvetési és államadóssági nehézségeit, széles politikai konszenzusra van szükség. A reformok sikerességéhez "életbevágó fontosságú", hogy nemzeti konszenzus alakuljon ki. "E nélkül nem lehet megcsinálni" - tette hozzá.

Portugália az elmúlt héten állapodott meg az Európai Unióval és az IMF-fel a 78 milliárd euró, 3 éves futamidejű mentőcsomag részleteiről. A pénzügyi támogatásra azok után kényszerült a lisszaboni kormány, hogy a portugál parlament nem szavazta meg a kormány harmadik költségvetési megszorítási csomagját. A sikertelen szavazást követően a portugál kormány lemondott, az államadósság hozamfelárai pedig jelentősen megnőttek. A portugál költségvetés hiánya 2010-ben 9,1 százalék volt, több, mint az előzetes célként megjelölt 7,3 százalék.

Több euróövezeti szakember, így a német, francia, olasz, spanyol és görög pénzügyminiszter, továbbá Jean-Claude Trichet az ECB elnöke, Olli Rehn az unió gazdasági biztos és Jean-Claude Juncker a Eurogroup elnöke pénteken tartott megbeszélést az euróövezeti adósságválságról. A találkozón nem született hivatalos megállapodás.

A szűk körű pénteki pénzügyminiszteri találkozót követően Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke, luxemburgi kormányfő médiaértesülésekre reagálva úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalásokon nem esett szó Görögország euróövezeti kiválásáról, az elképzelést egyenesen "butaságnak" nevezete és kizárta a görög adósság átütemezésének lehetőségét is.