A görögök után a portugálok is kiléphetnek az eurózónából

Görögország lehet az első, amely kilép az eurózónából, akár már jövőre. A hellén országot pedig Portugália követheti mind a csőd, mind az eurózóna elhagyása szempontjából - mondta a válságra már ideje korán figyelmeztető professzor, Nouriel Roubini, a CNBC-n.
portfolio.hu, 2012. március 12. hétfő, 16:50
Fotó: Napi.hu

Az eurózóna számos tagországa van bajban, ide értve Olaszországot és Spanyolországot, a leggyengébb azonban Portugália, amely a következő lehet a csődöt jelentők sorában - mondta Nouriel Roubini a CNBC-nek.

A pesszimista jóslatairól híres professzor ugyanakkor összességében pozitívan értékelte a görög kötvénycsere sikerességét és a csőd hivatalos elismerését (amely egyben a csőd ellen biztosítást nyújtó CDS-ek aktiválását is jelentette), még ha az ország ettől továbbra is fizetésképtelen maradt is.

Roubini szerint Görögország az első lesz, amely kilép az eurózónából, erre pedig valószínűleg jövőre kerülhet sor, majd őt Portugália követheti.

A neves professzor a kínai gazdasági kilátásokkal kapcsolatban sem túl optimista. Véleményes szerint a kínai kormány azon törekvése, hogy a gazdaságot az export dominanciája helyett a belföldi fogyasztásra állítsa át, visszaveti az infrastrukturális beruházásokat, a lakossági beruházásokat, a gazdaság negyedéves növekedési üteme 6 százalék alatti lehet, a befektetők által egyre kevésbé valószínűsített radikális visszaesésnek (hard landingnek) pedig komoly kockázata van.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

SzaszaG, 2012.03.12 19:36

@Jhony:
Nincs rajta mit elismerni, csődben van akármit is mondanak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jhony, 2012.03.12 18:42

Most elismerték hivatalosan is a csődöt?
Én nem hallottam róla!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nickn, 2012.03.12 17:38

...és Magyarország is kiléphet még a görögök előtt?:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html