"Zoran Milanovic horvát kormányfő állandó kapcsolatban áll Miro Cerar szlovén miniszterelnökkel. Csütörtöki brüsszeli megbeszélésük után Milanovic és Cerar kormányfő pénteken is többször beszélt telefonon az időszerű menekülthelyzetről.

Horvátországnak már korábban volt C terve, amelyről Szlovéniával állapodott meg. Abban az esetben, ha Magyarország lezárja a határt, Horvátország elkezdi végrehajtani ezt a tervet Szlovéniával egyetértésben és állandó koordinációval" - mondta a szóvivő, akit sem az Index.hr, sem a Reuters nem nevezett meg. A szóban forgó tervről Ranko Ostojic horvát belügyminiszter péntek este tájékoztatja a közvéleményt.

Horvát belügyminiszter: a szlovén határra szállítják a migránsokat

Horvátország életbe lépteti a C-tervet, vagyis a szlovén határa szállítja a migránsokat, és nem irányít több menedékkérőt a magyar határa - jelentette be Ranko Ostojic horvát belügyminiszter újságíróknak pénteken Opatovacon, néhány órával az után, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten bejelentette, Magyarország éjféltől lezárja a magyar-horvát zöldhatárt.

A miniszter kijelentette, hogy a Szerbia felől belépő migránsokat az észak-horvátországi Csáktornyára (Cakovec) szállítják. Három helyen - Macelj és Muraszerdahely (Mursko Sredisce) közúti átkelőn, valamint a muraszerdahelyi vasút vonalán - léphetnek be Szlovéniába.
Ostojic elismerte, hogy Szlovéniával nem kötöttek megállapodást a magyar határzár utáni időszakra, és a zágrábi sajtó által emlegetett C-terv nem közös horvát-szlovén, hanem csupán horvát terv.

A magyar határa nem irányítanak több menedékkérőt, mert ilyen körülmények között ez csak további "szenvedést" okozna nekik - mondta a belügyminiszter.

Vesna Pusic horvát külügyminiszter a Nova TV horvát televíziónak úgy nyilatkozott: Magyarország azzal, hogy határzárat rendel el, nem fogja tudni megállítani a migránsokat, azok továbbra is jönni fognak Horvátországba és Szerbiába is. A külügyminiszter úgy vélte, az unió külső határait Görögországban kell megvédeni, amelyre ott van a Frontex, az Európai Unió határőrizeti szerveinek koordinációjáért felelős intézménye. Magyarországnak nem állhat érdekében, hogy destabilizálja szomszédait - tette hozzá.

Az Index.hr azt írta, korábban olyan találgatások voltak, hogy a közös horvát-szlovén terv a menekültek Szerbiába való visszatérítését jelenti, de a hírportál nem hivatalosan úgy értesült, hogy valójában a menekülteknek a horvát-szlovén határhoz való elszállítását irányozza elő.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Magyarország éjféltől Magyarország lezárja a magyar-horvát zöldhatárt. Azt mondta, a magyar-horvát zöldhatár lezárásától hasonló eredményt várnak, mint a szerb határszakaszon már bevezetett ugyanilyen intézkedéstől.

Szlovénia megkezdte rendőri erőinek megerősítését a horvát határnál

Az intézkedést Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter jelentette be a szlovén nemzetbiztonsági tanács pénteki ülése után. A lépést azzal indokolta, hogy ily módon fel akarnak készülni a menedékkérők újabb hullámának érkezésére.

Vesna Györkös Znidar néhány órával az után közölte ezt, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten bejelentette, Magyarország éjféltől lezárja a magyar-horvát zöldhatárt.

Györkös Znidar cáfolta azokat a horvát sajtóértesüléseket, amelyek szerint a magyar határzár életbe lépése utáni időszakra vonatkozóan már létezne a horvát és a szlovén kormány által kidolgozott, úgynevezett C terv a menekültek szervezett szállításáról Horvátországból Szlovénián át Ausztriába.