Parlamenti képviselők a duma rendkívüli ülésének összehívását és Elvira Nabiullina jegybankelnök fejét követelik, akit személy szerint tartanak felelősnek a rubel árfolyamának összeomlásáért. A rendkívüli kamatemelés után ugyanis csak rövid időre javult az árfolyam, majd újra lezuhant.

A központi bank vezetője a Rosszija-25 televízióban próbálta megmagyarázni, mi tette szükségessé a kedd hajnalra hozott döntést a hazai valuta árfolyamának 10,5-ről 17 százalékra emelését. A TASZSZ beszámolója szerint kifejtette, hogy időre van szükség ahhoz, hogy a lépés meghozza a kívánt eredményt, és a rubel visszanyerje reális értékét.

Úgy vélte, a jelenlegi olajár mellett a rubel 10-20 százalékkal alulértékelt. Mint mondta, megértik, hogy a piaci szereplőknek vannak kérdéseik, s talán félreértik a bank politikáját, de készek a párbeszédre, azonban alkalmazkodni kell az új körülményekhez és a központi bank új politikájához. A helyzet bonyolult, és szükségessé teszi a kormány és a jegybank abszolút koordinált tevékenységét, máris együttműködnek a gazdasági és a pénzügyminisztériummal.

Végül arra is figyelmeztette az oroszokat, hogy hozzá kell szokniuk ahhoz az új helyzethez, amelyben alapvetően belső forrásokat kell találniuk kiadásaik finanszírozásához. Az év első 11 hónapjában a központi bank több mint 70 milliárd dollárt költött a rubel árfolyamának védelmére, ami az ország GDP-jének öt százaléka, és szuverén küladósságának másfélszerese.