Aidan White, az európai újságírószervezet (EJF) főtitkára eszerint úgy nyilatkozott, hogy a magyar Országgyűlés elé került javaslat "korlátozó jellegű", amely "keretek közé szorítja a véleménynyilvánítás jogát, így a szólásszabadságot is".

Kijelentette, hogy a tervezet "nem felel meg a pluralizmus és a sokféleség európai normáinak", és az órát azokba az időkbe állítaná vissza, amikor Magyarország kommunista uralom alatt és a média állami ellenőrzésének árnyékában élt. Az EFJ megítélése szerint a javaslat állami szabályozás alá vonná a nyomtatott és az audiovizuális média nagy részét, de részlegesen még az internetet is.

Mivel a tervezet felszínes és nem tartalmaz világosan meghatározott normákat, félő, hogy az új szabályok önkényes alkalmazásra és beavatkozásra adnak lehetőséget - áll a brüsszeli közleményben.

A szövetség anyaszervezetével, a világ újságíró-szervezeteit képviselő Nemzetközi Újságíró Szövetséggel (IFJ) közösen a magyar kormányt a javaslat visszavonására szólította fel, továbbá arra, hogy indítson átfogó nyilvános vitát a témáról, a média képviselőivel pedig folytasson párbeszédet.

Bármilyen új jogszabálynak törvényes garanciákat kell nyújtania az újságírói és szerkesztői szabadságra, és segítenie kell a szabályok etikus átültetését a gyakorlatba - jelezte az EFJ, amely Európa 30 országában több mint 250 ezer újságírót képvisel.

Az európai szövetség aláhúzta azt is, hogy támogatja a tervezet ellen hangjukat felemelő magyar tagszervezeteit, illetve más tiltakozó civil szervezeteket és polgárokat is.

Simon Éva a TASZ politikai szabadságjogokkal foglalkozó programvezetője szerint az intézkedéscsomag szakmailag nagyon megalapozatlan, a sajtószabadság és szólásszabadság tervezett korlátozásának nincsen semmifajta legitim szabályozási indoka vagy célja - írja az MR1-Kossuth Rádió. Simon a konkrét kifogásokról elmondta, a tervezett több pontját is vitatják. Önmagában a médiaszabályozás indokaival sem értenek egyet.

A TASZ ellenzi, hogy a televízióra, a rádióra, a nyomtatott és online sajtóra, és ezeken kívül bármilyen egyéb tartalomra is alapvetően azonos szabályok vonatkozzanak. Ezen kívül a TASZ szerint súlyos problémát jelent például, hogy a törvénynek olyan rossz megfogalmazásai vannak, amikből még a jó kezdeményezések is visszájára fordulnak.

Ilyen az újságírói forrás védelemre, vagy az oknyomozó újságírás, a válaszadási jog, a tájékoztatási kötelezettség, a sajtó számára adott nyilatkozatok visszavonása – mondta Simon. A jogvédő szerint, mivel a médiacsomag több pontja is kritizálható, a TASZ azt javasolta a jogalkotónak, hogy toldozgatás-foldozgatás helyett, vonja vissza a javaslatot, és a szakma és a civil szervezetek bevonásával készítsen új törvénytervezetet.