A koronavírus-járvány okozta gazdasági válságban a kormánynak megtakarításokra kellene törekednie - véli a lengyel munkaadók szövetsége (ZPP). Cezary Kazmierczak, a szervezet elnöke egy televíziós beszélgetőműsor vendégeként fejtette ki véleményét. Szerinte jelenleg nincs pénz az állami költségvetésben arra, hogy új szociális programokat indítsanak - idézte a szakembert a gazeta.pl.

Ezért nem kellene kiterjeszteni az első szülött gyermekekre az 500 plusz programot, továbbá el kellene tekinteni a 13. és 14. havi nyugdíj bevezetésétől. Az 500 plusz eredetileg a második, harmadik stb. gyermek után járó plusz 500 zloty (40 ezer forint) családi pótlék. A kormánypárt a tavalyi választási kampányban azt ígérte, hogy ezt kiterjesztik az első szülött gyermekekre is. A két plusz nyugdíj szintén választási ígéret.

Kazmierczak felhívta a figyelmet arra, hogy csak az első gyerek után fizetendő 500 zloty eltörlése azt jelentené, hogy a büdzsében 40 milliárd zloty maradna. Ez mintegy a fele az idei deficitnek. Eközben elképzelhető, hogy a sok felderítetlen fertőzés miatt Lengyelországban az év végére, a jövő év elejére olyan súlyossá válik a járvány, amilyen tavasszal az olaszországi Lombardiában volt. Ezért nagyobb lehet a gazdasági válság is, aminek enyhítéséhez minden groszira szükség van.