A koronavírus áldozatai körül kavar Kína, egyre jobban terjed a fertőzés

Nőtt a halálos áldozatok száma, de közben csökkent is Kínában a hivatalos adatokban. Ennek oka, hogy a helyi hatóságok szerint adminisztrációs hibák történtek korábban. Mostantól már kevesebb kritérium teljesülése után is fertőzöttnek nyilváníthatnak valakit. Az Egyesült Államok nagyobb átláthatóságot vár el Kínától.
Szabó Dániel, 2020. február 14. péntek, 10:06
Fotó: AFP

Már 63 851-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, amit azt jelenti, hogy 5 090 új Covid-2019 okozta megbetegedést regisztráltak az országban. További mintegy 400 ember lehet, akik a távol-keleti országon kívül betegedtek meg, eddig összesen 24 országból jelentették a vírus megjelenését embereknél - derül ki a New York Times összefoglalójából.

A halálos áldozatok száma a kínai hatóságok tájékoztatása szerint 1380-ra emelkedett péntekre. Viszont mindezt úgy, hogy a Hupej tartományi hatóságok azt közölték, hogy csütörtökön 116-an veszítették életüket a fertőzésben, de az előző nap már 1372 fő halálát jelentették. A különbség oka az, hogy 108 nevet lehúztak az áldozatok listájáról, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság azzal magyarázta a lista kurtítását, hogy ezeket a személyeket kétszer számolták - írja a Guardian.

Közben megváltoztatták a diagnosztikai protokollt is: korábban a kormány csak azokat az eseteket számolta a fertőzések közé, amelyeknél laboratóriumi vizsgálat igazolta a Vuhan koronavírus megjelentét. Csütörtökön úgy módosították a protokollt, hogy az számít a Covid-2019 (2019-nCoV), ha egy orvos a mellkasi CT-ként látja a típusos elváltozásokat. (Ahogy egy hattagú család esettanulmányát feldolgozva megírtuk, többnyire erősen tejüvegszerű homályok látszódnak a betegek tüdejéről készült felvételeken. További részleteket a betegség kialakulásáról, a tünetekről és a lefolyásról ebben a cikkünkben olvashat - a szerk.)

Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti programigazgatója azt mondta, hogy ez "nem jelent jelentős változást a kitörés kezelésében". Eközben Larry Kudlow, az Egyesült Államok Nemzeti Gazdasági Tanácsának igazgatója elmondta, hogy "csalódott a kínai átláthatóság hiányában". A Fehér Ház egy magas rangú tisztviselője fel is szólította Pekinget, hogy végezzen transzparensebb munkát a koronavírus-járvány kezelésében.

A franciák jól vannak, itthon továbbra sincs fertőzött

A kitörés miatt Kínából hazatelepített francia állampolgárok első csoportja ma két hét karantén után távozhatott a vesztegzárból - jelentette a Reuters. A 181 vizsgálat alá vont személy közül egy sem volt fertőzött, pedig a járvány epicentrumából, Vuhanból reptették őket haza.

Magyarországról továbbra sem jelentettek koronavírus okozta fertőzést.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bartleby, 2020.02.15 01:23

Pár év vagy évtized (+ egy kínai rendszerváltás) múlva talán majd megismerhetjük a valódi számokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html