Az Izvesztyija című orosz napilap hétfői számában megjelent interjújában Petersen elmondta, hogy az ODIHR megfigyelői Oroszország minden régiójában jelen lesznek, de mivel "az EBESZ munkája a tagországok konszenzusán alapul, a Krím nem része a megfigyelésünknek".

"Jelentésünkben semmi sem szerepel majd a félszigetről" - jelentette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy a misszió elismeri-e a krími választások eredményét. Elmondta, hogy az ODIHR 300 "rövidtávú" megfigyelője a hét folyamán érkezik meg Oroszországba, további 64 fő pedig egy hónapon át folytatja tevékenységét. Emellett a választás napján az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének mintegy 100 tagja utazik a helyszínre, de Petersen nem tudta megmondani, hogy őket milyen státusban akkreditálják majd.

Oroszországban vasárnap választják meg az Állami Duma (a szövetségi parlament alsóháza) 450 új képviselőjét, a honatyák egyik felét egyéni körzetben, a másik felét pedig országos pártlistáról. Az előrejelzések szerint mind az egyéni, mind a listás eredmények alapján a kormányzó Egységes Oroszország marad a törvényhozás meghatározó frakciója. A választásokra 14 párt állított országos listát. A parlamentbe az juthat be közülük, amelyik megszerzi a szavazatok legalább 5 százalékát. A bekerülési küszöb korábban 7 százalék volt.

Ugyanezen a napon választják meg 39 régió képviseleti szervét, az Oroszországi Föderációt alkotó 85 entitás közül hétnek a vezetőjét, valamint mintegy 5 ezer önkormányzatot. Az összesen 38 ezer mandátumért több mint 103 ezer jelölt indul, 49 párt és hat társadalmi szervezet képviseletében.

A Krímet és az Ukrajnában különleges státusú Szevasztopolt Oroszország 2014 márciusában foglalta el, és a még ugyanabban a hónapban megtartott helyi népszavazás nyomán "integrálta" is a területet. A félsziget elcsatolását csak Fehéroroszország, Afganisztán, Kuba, Észak-Korea, Nicaragua, Szíria és Venezuela ismerte el.