A költségvetés alapján a kormány arra számít, hogy az éves átlagos infláció 1,2 százalékos lesz, a bérek 4,3 százalékkal emelkednek, a munkahelyek száma pedig 0,8 százalékkal bővül. Az államadósság jövőre a GDP 48,5 százalékát teszi ki.

Az államháztartási hiány várt mértékét nem közölték, de a pénzügyminisztérium jelezte, hogy Brüsszel 2016-ban szüntetheti meg a 3 százalékos küszöb átlépése miatt indított túlzottdeficit-eljárást Lengyelországgal szemben.

Lengyelország nem határozott meg céldátumot az euróövezethez való csatlakozásra, de azt reméli, hogy a tagsági kritériumoknak már jövőre eleget tesz majd.

A 38 millió lakost számláló Lengyelország messze a legnagyobb gazdaság az EU-tag volt szocialista országok közül, és a gazdasága 1992 óta töretlenül növekszik. Tavaly 1,6, 2012.ben 1,9, 2011-ben pedig 4,5 százalékkal bővült a lengyel GDP, míg az idei évre 3,3 százalékot vár a kormány.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő szerdán közzétett tanulmányában közölte, hogy "robusztus növekedésre" számít Lengyelországban idén és jövőre is, a hazai össztermék 3,1, illetve 3,3 százalékos bővülésével. Mindazonáltal figyelmeztette Varsót, hogy külső kockázatok, így az orosz-ukrán válság és az euróövezeti partnerországok gyenge gazdasági növekedése negatív befolyást gyakorolhat a lengyel gazdaságra.