Lengyelország 2009-ben kötött kétéves, úgynevezett rugalmas hitelkeret-megállapodást (FCL) az IMF-fel. A keretet 2011 januárjában újabb két évvel hosszabbították meg a felek és a lehívható forrást egyben 30 milliárd dollárra növelték.

Az IMF vezérigazgató-helyettesének szerda este kiadott közleménye szerint Lengyelország továbbra is nagyon erős gazdaságpolitikával és gazdaságpolitikai keretekkel rendelkezik: a többi között hiteles inflációkövető rendszerrel, hatékony pénzpiaci felügyelettel, illetve a stabil költségvetési politikák melletti erős elkötelezettséggel. Úgy fogalmazott: ezeknek köszönhetően a hatóságoknak sikerült fenntartaniuk a piaci bizalmat a nehéz külső környezet közepette. Mindeközben hatékony és időszerű módon alakították át a gazdaságpolitikát: a 2009-2010. évi kontraciklikus költségvetési élénkítést 2011-2012-ben lenyűgöző konszolidáció követte.

David Lipton szerint a lengyel gazdaság jelenleg lassul, és a növekedési ütem további mérséklődése várható 2013-ban. A közgazdász egyetértésének adott hangot, hogy "a növekvő fizetési mérleg kockázatok és a magas külső finanszírozási szükségletek miatt a befektetői bizalom fenntartása, a gazdaságpolitika támogatása és a külső hatások elleni biztosítás szempontjából kulcsfontosságú lehet egy új elővigyázatossági hitelkeret".

Az IMF által kínált elővigyázatossági jellegű pénzügyi eszközök közül az FCL jár a legkevesebb feltétellel. Az IMF csak kiváló gazdasági alapokkal rendelkező államoknak tartja fenn ezt az eszközét. Az IMF Magyarországnak az azóta leállított tárgyalások során rendre készenléti megállapodást (SBA) ajánlott, ami ölthet elővigyázatossági jelleget is.