Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ellentámadásba lendült Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután vasárnap délutáni tévébeszédében Andrej Kiska köztársasági elnök a kormány átszervezésére, vagy előrehozott választások kiírására kérte. A kormányfő szerint ugyanis az államfő nem a saját szavait mondta el a kamerák előtt, hanem külföldről vezérelték a szavait. Míg vasárnap csak utalgatott erre, addigra hétfőn már gyanúsítgatásba kezdett.

Azt a kérdést akarom feltenni az elnöknek a mostani sajtótájékoztatón, hogy tavaly szeptember 20-án miért ment el a New York-i Fifth Avenue-ra, egy olyan ember ingatlanába, akinek nagyon hírhedt neve van, Soros György - kezdte beszédét hétfőn Fico a Denník N portál szerint.

A miniszterelnök arra is kíváncsi volt, hogy pontosan mi hangzott el az ottani találkozón. Ő ugyanis összefüggést lát a két hete meggyilkolt tényfeltáró újságíró halála, valamint a jelenlegi kormányválság között.

Ennek alapja, hogy Ján Kuciak tényfeltáró újságírót és menyasszonyát, Martina Kusnírovát otthonukban lelőtték. A férfi utolsó cikke pedig a szlovákiai olasz maffiáról, valamint annak kormányzati kapcsolatairól szólt. Az írásában kapcsolatot talált Robert Fico miniszterelnök és a szervezett bűnözés között, ugyanis a kormányfő egyik tanácsadója Maria Troskova még közös cégben is volt az egyik maffiataggal.

Az ellenzék a maffia jelenléte miatt lemondásra szólította fel Robert Kalinák belügyminisztert és Tibor Gáspár országos rendőrfőnöket is, valamint a kormányfőt is. Hétfőre a hármas kormánykoalíció egyik tagja, a magyar-szlovák vegyespárt Híd-Most is csatlakozott. Sőt, a tömörülés által adott igazságügyminiszter, Lucia Zitnanská szerint is az a minimum, hogy a belügyér lemondjon. Arról, hogy a párt kilép-e a koalícióból március 12-én dönt a választmány.

A fotó forrása: Attila Kisbenedek/AFP.