Komoly bírálatokat kapott a magyar kormány európai uniós körökből a média és a kultúra szoros irányítás alá vonásáért, a svéd nacionalista párt (SD) egyik befolyásos képviselője azonban úgy véli, hogy Magyarország jó példát mutat arra, hogyan kell politikai eszközökkel karaktert adni a kultúrának - számol be az EurActiv hírportál. Patrik Ehn "érdekes példának" tartja a magyar módszert, amely szerinte világos politikai célokat fogalmaz meg a kultúrával szemben azzal kapcsolatban, hogy őrizze meg a nemzeti identitást, helyezzen hangsúlyt az nemzeti történelemre.

Nagyon tudatosan dolgoznak e célok élérésén, ezért az e területen tevékenykedő művészeti-gazdasági menedzsereknek el kell dönteniük, hogy hajlandóak-e szolgálni ezeket a politikai célokat vagy sem - mondta Ehn egy tévéinterjúban. Pártja, a magát svédbarátnak tartó SD 2010-ben került be a parlamentbe, jelenleg 20 képviselői hellyel rendelkezik a 349 tagú törvényhozásban. Ehnről két éve derült ki, hogy 2003 óta rendszeres kapcsolatot tart a szélső jobboldali német NPD-vel - párttárasai ezt nem fogadták jó néven, mert magukat mérsékeltebbnek tartják a német párt képviselte nézeteknél.

A mieink jönnek

Ha nagyobb politikai befolyásunk lesz, akkor meg fog változni a kultúra menedzselése Svédországban - mondta a politikus. Ha beleszólhatunk a kinevezésekbe, akkor olyan embereket jelölünk, akik a mi politikai céljainkat hajtják végre a kultúrában. Ehn úgy értelmezi saját álláspontját, hogy az SD számára sem fontosabb a kultúra, mint más pártoknak.

A baloldali politikai erők hozzájuk kötődő menedzsereket helyeznek a művészeti-gazdasági döntéshozói pozíciókba, mivel jelenleg multikulturális politikai klíma van az országban. Az SD azonban mást fog hozni, ahogy megerősödik.