Brazília a svéd Saab AB Gripen vadászrepülőgépeire költi azt 4,5 milliárd dollárt, amelyet ősöreg Mirage gépeinek lecserélésére szán - jelentette be a kormány. A döntés nem csupán a megrendelésért versenyző amerikai Boeinget és francia Dassault-t érte váratlanul, hanem a hadsereg vezetőit is - a légierő főnökét a bejelentés előtt egy nappal tájékoztatták a helyzetről. Brazília enyhén szólva nehezen szánta el magát a lépésre: tíz éven át, három államfő regnálása idején folyt a már-már a nevetségesé váló előkészítés.

A megállapodás értelmében - amelynek részéleteit a következő egy évben öntik végső formába a felek - Brazília 36 új Gripen NG típusú vadászgépet kap 2020-ig. Az elsőt 2016-ban szállítják, majd ezt követően évente 12-12 gép érkezik. A beszerzés költségei először a 2015-ös büdzsében jelennek meg. A többmilliárdos összeg a repülőgépek árán túl tartalmazza az alkatrészellátás, a karbantartás és az egyéb támogatás költségét is.

Erre futotta

Brazil tisztviselők elmondása szerint azért döntöttek a Gripen mellett, mert a svédeké volt a legolcsóbb ajánlat és ők kínálták a legjobb feltételeket az üzlettel járó technológiai együttműködésre. A Gripen nem csupán olcsóbb volt versenytársainál, hanem üzemeltetésének logisztikai költsége is alacsonyabb.

A repülőgép mindent egybevetve olyan egyszerű, hogy valószínűleg Brazília is képes lenne gyártani - vélik ágazati szakértők. A megállapodásban foglalt technológiatranszfer nyomán a rövid hatótávolságú polgári repülőgépeket gyártó Embraer SA, a Saab legfőbb helyi partnere felkészülhet az ország saját vadászgépének kifejlesztésére.

Megért négymilliárdot?

A tízéves halogatás után vélhetően azért született meg a döntés éppen most, mert az amerikai kémkedési botrány megfelelő indokot szolgáltatott a Boeing kiütéséhez a versenyből. Ez a cég F/A-18-as vadászgépével pályázott. Az üzlet érdekében nagy vállalati irodát nyitottak Brazíliában, amelyet egy volt amerikai nagykövet vezet. A kémbotrányban azonban kiderült, hogy az amerikai belbiztonsági hivatal a brazil kormányt is lehallgatta.

Egy a brazil vadászgép-megrendeléshez - a feltörekvő országok egyik legzsírosabb vásárlásához - közel álló amerikai forrás most úgy látja, emiatt bukták el az üzletet. Nagy kérdés - fogalmaz az illető -, hogy megérte-e a brazilok lehallgatásával szerzett információ - bármi is volt az -, hogy emiatt elbuktak négy és fél milliárd dollárt. A Boeing irigykedve nézheti, hogy a Saab részvényára a brazil üzlet bejelentése után 27 százalékkal ugrott meg.

A Boeing óvatosan nyilatkozott, jelezte, hogy kész részt venni a brazil hadsereg további projektjeiben. A Dassult azonban sértődötten vette tudomásul, hogy Rafale gépe alulmaradt a versenyben. A francia cég szerint ez a kéthajtóműves francia vadászgép megbízhatóbb, masszívabb, mint a Gripen, csupán ezért került volna többe.