"Nehéz előre látni mennyi ideig fog tartani a második hullám, mert az magán a víruson, az időjárási viszonyokon, valamint a vírus terjedésének megfékezésére foganatosított intézkedéseken, s azok társadalmi elfogadottságán, azaz hatásán is múlik" - írták legutóbbi, október 26-i keltezésű véleményükben a francia döntéshozókat segítő szakemberek, két nappal azelőtt, hogy az Emmanuel Macron államfő által összehívott védelmi tanács általános lakhelyelhagyási tilalom bevezetéséről döntött - írja az MTI.

"Nehéz hónapok előtt állunk egy szélsőségesen nehéz helyzetben" - fogalmazott a hétfőn nyilvánosságra hozott véleményében a tudományos tanács, amely a második hullám végét az év végére vagy a jövő év elejére feltételezi.

A testület azt javasolja, hogy erre az időpontra a jelenlegi 40 és 50 ezer közötti napi esetszámot maximum 5 és 8 ezer közé kell korlátozni, és a vírus terjedését szigorúan ellenőrzés alá kell vonni. A szakemberek ugyanakkor úgy vélik, hogy bármilyen intézkedéseket is foganatosítson a kormány, "azok nem lesznek elégségesek újabb hullámok elkerülésére a második után".

A tudományos tanács az október 26-i véleményében az általános karantén kihirdetését szorgalmazta, amelyet a kormány végül meg is tett.
"Több egymást követő hullám lehet a tél végén és 2021 tavaszán különböző dolgoktól függően" - írták a szakemberek, kiemelve az időjárási viszonyokat és a kormány stratégiájának hatékonyságát.

A francia szakemberek szerint az európai kormányok a járvány egymást követő hullámainak kezelésével fognak szembesülni az első oltóanyagok és ellenszerek bevezetéséig, amelynek időpontjára a tudományos tanács "talán 2021 második negyedévét" jelölte meg.