A menekültválság mégis kikezdi Merkel népszerűségét?

Németországban a menekültválság miatt erősödik és egyre nyíltabban mutatkozik meg az elégedetlenség Angela Merkellel szemben a kancellár pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU).
MTI, 2015. szeptember 27. vasárnap, 16:40
Fotó: Reuters

A CDU-ban a legtöbben pontosan azt gondolják, amit a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónál (CSU) ki is mondanak, vagyis hogy "jelezni kell, hogy nem tudunk mindenkit befogadni" - mondta a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak Steffen Kampeter, a CDU egyik tekintélyes parlamenti (Bundestag) képviselője, volt pénzügyminisztériumi államtitkár.

A kancellárnak a konzervatív CDU/CSU pártszövetség Bundestag-frakciójának keddi ülésén három órán keresztül kellett hallgatnia a panaszokat és bírálatokat a képviselőktől, akiken egyre nagyobb a nyomás a választókerületi pártszervezetek és a menekültválság miatt vészesen leterhelt helyi igazgatási, önkormányzati vezetők részéről. Angela Merkel háromszor szólalt fel a vitában, de nem tudta megnyugtatni a 310 fős frakciót. Az ülés utáni napokban aztán nyilvános bírálat csak szórványosan jelent meg, de vasárnapi lapokban többen már névvel is vállalták véleményüket.

Nem lett könnyebb a kancellár nyilatkozataitól

Az általános vélekedés szerint a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése szeptember elején a dublini szabályokat hatályon kívül helyező lépés, és végzetes hiba volt Merkeltől, és a kancellár több félresikerült megnyilvánulása - beszéde, gesztusa - is hozzájárult a menekülthullám drámai fölerősödéséhez.

"Nem lett könnyebb az élet a kancellár nyilatkozataitól" - fogalmazott egy másik vasárnapi lapnak, a Bild am Sonntagnak (BamS) Erika Steinbach, a frakció emberi jogi munkabizottságának elnöke. A lakosság azt várja a konzervatívoktól, hogy "tartóztassák fel az áradatot" - tette hozzá.

A kancellár beszédéiben, nyilatkozataiban visszatérő elem, hogy Németország sikerrel megbirkózik a menekültválsággal. "Meg tudjuk csinálni! Feltűrjük az ingujjat és legyőzzük az utunkba kerülő akadályokat" - mondta Merkel számos alkalommal.

Bírálói szerint viszont más hangokat is meg kellene ütnie. Tovább kell lépni, "nem lehet megmaradni ennél a derűt sugárzó szövegnél" - mondta a BamS-nak Klaus-Peter Willisch parlamenti képviselő, a CDU Hessen tartományi szervezetének egyik vezetője.

A hatékony menekültpolitikához "nem elég mindig csak a humanitárius kötelességeket hangsúlyozni" - tette hozzá Mike Möhring, a párt türingiai szervezetének elnöke.

"Kreatív" módszerekkel próbálnak jelezni

A Welt am Sonntag szerint többen "kreatív" módszerekkel igyekeznek jelezni, hogy a CDU valójában nem változott meg, továbbra is a korlátozó, a biztonság fenntartására és a német értékek védelmére összpontosító bevándorlási politikát képvisel. Például Julia Klöckner, a párt Rajna-vidék-Pfalz tartományi szervezetének elnöke - aki 2016 tavaszán a tartományi választáson vissza akarja szerezni a CDU-nak a miniszterelnöki széket a szociáldemokratáktól (SPD) - a napokban felháborodást mutatva nyilatkozott egy menekültszálláson tett látogatásáról, mert nem fogott kezet vele egy imám (a muzulmán vallásban a szertartásokat vezető személy), arra hivatkozva, hogy vallása miatt csak férfiakkal foghat kezet. Julia Klöckner az eset miatt egy úgynevezett integrációs törvény megalkotását sürgette. Hangsúlyozta: jogszabályban kell rögzíteni, hogy a Németországban befogadott menekülteknek, bevándorlóknak el kell fogadniuk a német társadalom alapértékeit.

A CDU legfelső vezetésében érzékelik az elégedetlenséget, és azt mondják, hogy a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése nem jelent változást a párt politikájában. Peter Tauber főtitkár a Welt am Sonntagnak nyilatkozva felidézte az a júliusban történt esetet, amikor egy palesztin menedékkérő kislány elsírta magát egy rendezvényen, mert a kancellár azt mondta neki, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, és lesznek, akiknek távozniuk kell. Ez a kijelentés "továbbra is érvényes, és nincs ellentétben azzal, hogy három hete egy vészhelyzet miatt rövid időre megnyitottuk a határokat" - emelte ki a CDU főtitkára.

Drámaian felerősödött a menekülthullám

A Magyarországról elindult menedékkérők beengedése óta viszont drámai mértékben fölerősödött a menekülthullám. A Deutsche Bahn vasúttársaság egyik vezetőjének szombati nyilatkozata szerint az utóbbi három hétben több mint 100 különvonattal összesen 130 ezer menedékkérőt szállítottak.

Merkel népszerűsége pedig csökkenésnek indult. Az utóbbi napokban két közvélemény-kutató intézet - a Forsa és az Emnid - jelezte ezt, és szombaton a Der Spiegel című hírmagazin is a kancellár támogatottságának jelentős visszaesését mutató adatokat ismertetett. A TNS közvélemény-kutató intézet a hírmagazinnak készített felmérésében kimutatta, hogy Merkel már csak a negyedik a legnépszerűbb politikusok ranglistáján, a második helyről esett a negyedik helyre. Jelenleg 63 százalék mindazok aránya, akik szerint a jövőben is fontos szerepet kell betöltenie, ami 5 százalékpontos csökkenés a legutóbbi, júniusi felméréshez képest.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2015.09.28 23:25

A sok szegény európaival vajon mi lesz? Őket ki sajnálja?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.09.28 23:24

@Harula: A Hollande körbevette magát a szeretőivel, odáig már nem hallatszik el az algír bevándorlók csatazaja. Az algír bevándorlók ügye egyáltalán nem zavarja a német vezetést, úgy látszik nagyon uncsi az élet a gazdag nyugaton, kellet már egy kis izgalom.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Harula, 2015.09.28 22:10

Jelenleg kinn élek Németországban, itt más a helyzet mint otthon. Az utóbbi napokban elég sokat beszélgettem "bennszülöttekkel" és a vélemények palettája felöleli a hurráoptimista willkommenkulturos tanárnéni ömlengését, a vállvonogatáson keresztül az egyre inkább fejvakarós "nem lesz ez már sok?" véleményen át, a "mi francot akarnak ezek itt"-ig... szóval nem fekete-fehér a németek véleménye. Bevándorlók szállásainak gyujtógatóival nem beszéltem, de azt is tudni kell hogy ilyen eset idén előfordult nem egy nem kettő hanem több 10... persze erről kevésbé írnak a magyar médiában

DE abban 90%-uk egyetért, hogy ha 1 millió bevándorló idejön az rövidtávon nem lesz egyszerű, kezdve attól hogy már elkezdtek üres lakásokat több nagyvárosban kisajátítani (persze fizetnek érte), hogy valahol el tudják a menekülteket szállásolni, kaja-pia, némettanítás, mert 99%-uk nem beszél egy büdös szót sem németül... szóval ez mind pénzbe kerül amit valakinek ki kell fizetni. Persze Németország gazdag ország de azért ez sok embernek piszkálja a csőrét.

A másik amire viszont már sokan felhördültek, az egyre gyakoribb balhék a bevándorlók között. Egyenlőre még csak egymás között balhéznak, de egy fiatal srác azt is elmondta ott a példa Párizsban az algír bevándorlókkal mi történik ha nem sikerül őket integrálni, és kitör közöttük (és ez borítékolható ebben az esetben is) az elégedetlenkedés :-/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2015.09.28 19:32

@na4:

sem németországot, sem semmit nem fogok a kedvedért nagybetűvel írni egy fórumon..azaz úgy írok, ahogy akarok :)
nem megyek bele, nyilván észre sem veszed már, miket írogacc...és hogy azzal mi a baj, vagy mondjuk az én bajom (leírtam, de sajnos hatalmas értékrendi és intellektuális szakadék)
pontosan tudom, hogy miről írtál (No-ról)
elmagyarázni majd anyukád kérd meg
randaságokat tucc írogatni...látom..bravó, bemutattad..de mondanivaló nincs benne (akkor tán érdemes lenne elolvasni), de látom, bevetetted a végső dolgot..akkor szoktak mások írogatásával foglalkozni, amikor csak odaböfögni tudnak..érv semmi
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.09.28 17:11

Ez a Merkeles video a román diktátor, Ceausescu utolsó nyilvános szereplését juttatja eszembe. Huszonévesnél idősebbek talán még emlékeznek rá. Az is kiállt az emberek elé Bukarestben, azt hitte, hogy még el tud mondani egy beszédet, aztán helikopterrel kellett menekülnie, igy nyert pár napot, mielőtt elkapták és a kivégzőosztag elé állitották. A videón hápogó, füttykoncertben ágáló Merkelen ugyanez látszik, hogy teljesen elszakadt a néptől és főleg a valóságtól. Úgy látszik, ez az elmebeteg diktátorok sorsa.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html