"Ez a nyugati tulajdonosok számára előnyös, mivel ha például Németországban számolnák fel az állásokat, akkor ott egy munkahely megszüntetése akár 5000 eurós költséggel is járhat" - nyilatkozta Josef Stredula, a Kovo (vasas) szakszervezet elnöke, Csehországban viszont sokkal kisebbek a végkielégítések. Pavel Juricko, a cseh autóipari szövetség alelnöke szerint az ágazatban tevékenykedők mintegy egytizede mehet Nyugatra. A lap azt állítja, hogy a Csehországban megtelepedett külföldi cégek akár 20 százaléka is távozhat. A KPMG tanácsadó cég adataiból kirűnik, hogy éppen ekkora arányt képviselnek a külföldi tulajdonosok által működtetett, főleg képzetlen munkaerőt igénylő összeszerelő üzemek. "Nem hinném, hogy ilyen arányú cégelvándorlással kellene számolni" - vélekedett Stanislav Martínek, a CzechInvest cseh állami beruházástámogató ügynökség egyik vezetője. A veszélyérzet azonban jogos. Például a Foxconn elektronikai cég az egyszerűbb gyártási folyamatokat Törökországba, a bonyolultabbakat pedig Németországba akarja kiszervezni. A CzechInvest is elismeri, hogy a Csehországban már beruházott cégek 80 százaléka az összeszerelő üzemek helyett inkább a szolgáltatások és a fejlesztés irányába mozdult el. A lap felsorolja a Csehországból már távozó társaságokat: elmegy a Prágában működő Siemens egyik telephelye (990 alkalmazott), a Nyugat-Csehországban működő Alcoa Fujikora (600 alkalmazott), az Intos (180 alkalmazott) és a Kopp (170 alkalmazott). "Már nem tartozunk az olcsó munkaerőt nyújtó országok közé, ezért nagyobb termelékenységet vagy jobb szolgáltatásokat kell nyújtanunk" - állítja Petr Novotny, az Automotive Lighting alkatrészgyártó egyik vezetője. A bértárgyalások során egyre gyakrabban hangzik el Románia neve. "Ha figyelmeztetünk a munka törvénykönyvének megsértésére, akkor sokszor azzal fenyegetnek, hogy elviszik a gyártást Romániába" - mondta Milan Subrt, a független szakszervezetek szövetségének munkatársa. "Románia emlegetése a nyomásgyakorlás egyik bevett eszköze" - tette hozzá Milan Blazek, a Kovo szakszervezet regionális képviselője, ami nem véletlen, hiszen a román költségek mintegy 40 százalékkal maradnak el a ittenitől. "Tapasztalataink szerint az összeszerelő üzemek élettartama 10-15 év, aztán a cégek továbbállnak" - vélekedett Stanislav Martínek. A Mladá Fronta Dnes megállapítja: Csehország fokozatosan megszűnik közép-európai szerelőüzem lenni, napjainkban az ország iránt érdeklődő külföldi beruházóknak már csak 15 százaléka érkezik olyan tervvel, hogy gyáregységet létesítene.