Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A NATO katonai tanácsadókat bocsátott Ukrajna rendelkezésére, valamint pénzügyi segítséget is nyújt különböző vezetési és kommunikációs rendszerek, logisztikai felszerelés, illetve a kibernetikai védelemhez szükséges eszközök beszerzéséhez.

Stoltenberg megállapította, hogy Moszkva továbbra is tevékeny, befolyásoló tényezője a kelet-ukrajnai konfliktusnak, és kiképzéssel, fegyverekkel, valamint saját katonáival is támogatja az oroszpárti szeparatistákat.

A főtitkár megítélése szerint Kelet-Ukrajnában, ahol most is rendszeresen megsértik a törékeny tűzszünetet, fennáll annak a veszélye, hogy kiújulnak az intenzív harcok. Ennek elkerülését - mondta - az szolgálná a legjobban, ha maradéktalanul végrehajtanák a februárban kidolgozott minszki megállapodáscsomag előírásait. A főtitkár mindkét szembenálló felet erre szólította fel, valamint külön kiemelte Oroszország ezzel kapcsolatos különleges felelősségét.

Brüsszeli diplomáciai források szerint a kelet-ukrajnai demarkációs vonal mentén az elmúlt napokban csaknem ugyanolyan hevességű összecsapások voltak, mint a minszki megállapodások februári aláírását közvetlenül megelőző időszakban.