A németek is a brit nótát fújják?

Az uniós tagországokból érkező bevándorlásnak a szociális ellátórendszerre gyakorolt hatását vizsgáló tárcaközi bizottság összeállításáról döntött a német kormány szerdai ülésén, amelyet Angela Merkel kancellár a közelmúltban elszenvedett síbalesete ellenére személyesen vezetett.
MTI, 2014. január 8. szerda, 15:48
Fotó: Napi.hu

A nagykoalíciós kormány az államtitkárokból álló bizottság felállításával kívánja a szakmai, tárgyilagos vita felé terelni a román és a bolgár állampolgárok munkavállalási korlátozásainak január 1-jei megszűnése nyomán indult diskurzust, amelyben a kisebbik konzervatív kormánypárt, a CSU szigorú fellépést sürgetett a szociális juttatásokkal visszaélő bevándorlók ellen.

"Aki csal, az repül" - hangoztatják a CSU képviselői. A bajor konzervatívokat ezért a megfogalmazásért populizmussal és szélsőjobboldali uszítással is megvádolták az ellenzéki pártok és a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) részéről. Ugyanakkor a CDU/CSU konzervatív pártszövetség és az SPD koalíciós szerződésében szerepel, hogy az EU-tagállamokból érkező munkavállalókat illetően tenni kell a szociális támogatások jogtalan igénybevétele ellen. A tárcaközi bizottság feladata a helyzet felmérése és javaslatok készítése.

A CSU szerint szükség van új intézkedésekre. Az úgynevezett szegénységi bevándorlás - a munkavállalás helyett a szociális segélyek megszerzését célzó bevándorlás - Romániából és Bulgáriából várt hulláma miatt törvényben kell rögzíteni, hogy az uniós tagországokból érkező bevándorlók az első három hónapban nem kaphatnak semmilyen szociális támogatást, és be kell vezetni az a szabályt, hogy kitiltják az országból, aki visszaél a juttatásokkal.

A legutóbbi, 2013 közepéről származó adatok szerint nagyjából 320 ezer román és bolgár állampolgár él Németországban. Ebben a körben a képzettségi szint viszonylag alacsony, de magas a foglalkoztatottság és alacsony a munkanélküliek, valamint szociális segélyben részesülők aránya. Szakértők szerint nem indokolt az aggodalom a szegénységi bevándorlástól, és a munkavállalási korlátozások lebontása várhatóan a képzettségi szint emelkedését és a feketemunka visszaszorulását eredményezi majd.

Ugyanakkor több nagyvárosban - elsősorban a Ruhr-vidéki Dortmundban és Duisburgban - feszültséget okoz, hogy egyes negyedekben jelentős számban élnek munkanélküli, szociális ellátásra szoruló és többnyire képzetlen románok és bolgárok.

A német lakosság többsége, 60 százaléka indokoltnak tartja az aggodalmat a szegénységi bevándorlástól, és csak 36 százalék tartja eltúlzottnak azt. Általában véve a munkaerő szabad áramlása a németek 44 százaléka szerint hasznos az országnak, és csupán 26 százalék gondolja, hogy ennek az uniós alapelvnek az érvényesülése káros következményekkel jár Németországban - mutatta ki a Forsa közvélemény-kutató intézet a Stern hírmagazin és az RTL televízió megbízásából készített, szerdán ismertetett felmérésében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RealMan, 2014.01.09 09:23

Minket fejlesztőket, feltalálókat,invesztorokat folyamatosan elhajtottak a fenébe a mindenkopri magyar kormányok, egyik sem különb a másiknál. A terv már régóta az volt, hogy egy szűk klientúrának adják a beáramló eu-s pénzeket, magyar bankári segédlettel ellophassák, külföldre vihessék a pénzeket. EZ a valódi hazaárulás és jól ábrázolja ezt Kasler Árpád oldala is, ahol a libériai korrupt politikusok kivégzését bemutató youtube-os film van fent.

Azzal az írtózatos mennyiségű pénzből, vagyonból, amit elloptak, egy virágzó államot lehetett volna felépíteni. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a megvalósult "beruházások" nem voltak értékteremtőek, nem térülnek meg soha, a véresszájú bankok, bankárok, parkolási mafia, politikusi, stb. kör kirabolta az embereket.

Azt gondolom, világosan látszik Mo. jövője, ha orbán marad, ez csak rosszabb lesz.

A németeknek igazuk van, az angoloknak is. Kár, hogy az EU alapgondolata nem valósulhat meg soha, mert a kjorrupcióval nem számolt, még a saját brüsszeli berkein belül sem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.01.09 08:36

@acdc: Az alábbi hozzászólások alapján készítettem egy hevenyészett számvetést eddigi életemről.
Arra a szomorú megállapításra jutottam, hogy amennyiben most lennék kezdő külhonban kellene keresnem a boldogulásomat. Az a kevés, amit elértem, ma hazánkban egy kezdő mérnöknek nem hozható össze. Szomorú, hogy így állunk 24 évvel a rendszerváltás után...Nekünk ilyen politikusok jutottak. Ez van, ezt kell? szeretni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2014.01.08 22:45

@Trambulin: Az elköltözés problémáján talán még lehetne segíteni.
Mondjuk ahhoz nem ilyen évek óta 16% körüli stadionokkal,kastély,szökőkútépítésekkel kozmetikázott beruházási ráta kellene.
Mert bizony az albérlet sokat elvisz még a diplomás fizetésből is, pláne ha egyedül él az ember.El van baszva ez az egész már nagyon régen...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Trambulin, 2014.01.08 22:23

@acdc: Igen, csak amikor a gyerek - már amelyik - eljut odáig és (érdemben is)eredményesen végzett a tanulmányaival, kicsit pötyög is németül és aközött kell választania, hogy elköltözik kis falujából, mert a környéken sincs munka, nem hogy helyben, akkor két opció adott. Vagy elmegy "méltányos" fizetésért albérletbe valahová határon belül - és már nem méltányos a méltányos - vagy jóval többért külföldre.
Ha tökös gyerek és vállalkozó szellemű nem kérdés merre lép. Na de pont rájuk lenne a legnagyobb szükség.
Ha tisztességes jövedelmet nem tudunk - mert nem tudunk - garantálni, akkor legalább kiszámítható jövőt kellene. Az sincs. Illetve a tengődést és a soha fel nem emelkedés stabil állapotát igen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2014.01.08 21:32

@Abbe: Maximálisan egyetértek. Én is hasonló véleményem vagyok, noha ehhez a modern generációhoz tartozok.
Pedig sok hülyegyerek nem is sejti mekkora lehetőségeket szalasztanak el.
Egy technikus még Magyarországon is méltányos fizetést kereshet nagyon kevés energia befektetésével gépészetben,vagy elektrotechnikában.
Aki meg nyelvet is beszél mellette...
Mondjuk ehhez nem a közösségi portálokon kell lógni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html