Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Donald Trump elnökké választását követően Frauke Petry, az Alternatíva Németországnak (AfD) párt elnöke még Marine Le Pen és a holland Geert Wilders oldalán Koblenz városában a jelenlegi európai rendszerek elsöprését jósolta. Három hónappal később azonban már úgy tűnik, Petry és pártja elvesztette támogatóinak harmadát és az AfD belső háborúba süllyedt, mindennek eredményeként pedig a héten a párt elnöke lemondott arról a lehetőségről is, hogy az AfD-t a párt csúcsjelöltjeként az idei német választásokon vezesse - írja a Bloomberg.

Pedig a párt pár éve még komoly fenyegetést jelentett Angela Merkel kancellárra és pártjára, a kereszténydemokraták vezette koalícióra. Bár több dolog hozzájárult az AfD hanyatlásához, kétségtelenül segített ebben a folyamatban a migrációs válság enyhülése is, hiszen ez volt az az ok, ami rekord magasságokba repítette az elmúlt évben a támogatottsági mutatókat, illetve az, hogy a németek elfordultak a populista üzeneteket hiredetőktől, látva a Trump-adminisztráció ténykedését - vélekedett a Bloomberg szerint Werner Patzelt a drezdai műszaki egyetem politikatudományi professzora.

Szerinte Trump első napjai megmutatták, hogy "nem elég hatalomra kerülni populista üzenetekkel", a realitás sokmindennek útját állja. Továbbá Merkel pártjának és szövetségeseinek is szinte 180 fokot vett a menekültpolitikája anélkül természetesen, hogy ezt deklarálták volna - teszi hozzá a professzor.

Fordulat kellene

Az AfD minden bizonnyal most megpróbál majd fordítani ezekeken a folyamatokon a hétvégi kongresszusán, Kölnben, ahol - mintegy négyezer rendőr védelme mögött - megtárgyalják a szeptember 24-i választásokra készített programot, és a tervek szerint döntenek arról, hogy ki vagy kik lássák el az úgynevezett csúcsjelölt feladatát, azaz hogy ki vagy kik vezessék a pártot a választási kampányban. Az esemény ellen várhatóan több ezren tüntetnek is majd Kölnben.

Petry a párt kongresszusa előtt egy videóüzenetben hangsúlyozta, hogy az AfD-nek a rendszerkritikus, "fundamentális ellenzékiség" helyett a "reálpolitika" irányát kell követnie. Szerinte a pártot erősen megviseli az egységes stratégia hiánya, és ha a kölni kongresszuson nem sikerül kijelölni az irányt, az a veszély fenyeget, hogy egy "kisebbség" demokratikus döntés nélkül a fundamentális ellenzékiség felé "kényszeríti" a pártot, ami "elriaszthatja" a "polgári szavazókat".

Az MTI szerint Petry egyébként indul a Bundestag-választáson, egy szászországi egyéni választókerületben, amelyet valószínűleg el is nyer majd. A német sajtó első értékelései szerint önkéntes visszavonulása a csúcsjelölti pozíció körül hónapok óta zajló küzdelemben azt jelezheti, hogy megerősödnek azok a leginkább nemzeti konzervatívként jellemzett erők, amelyek ellenzik, hogy kizárják a pártból a türingiai tartományi szervezet vezetőjét, Björn Höckét. Őt az elnökség azért akarja kizárni, mert egy beszédében "180 fokos fordulatot" sürgetett a holokausztra vonatkozó német emlékezetpolitikában.

Nagyott esett az AfD népszerűsége

A 2013-ban alapított AfD kezdettől fogva Angela Merkel kancellárral, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség vezetőjével szemben, és a 2005 óta hivatalban lévő kormányfő politikájának alternatívájaként fogalmazza meg törekvéseit.

A Bloomberg szerint közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a CDU által vezetett koalíció jelenleg 34-36 százalékon áll az SPD 30-32 százalékos támogatottságával szemben. Az AfD támogatottsága viszont 8-10 százalék körül jár jelenleg, szemben a 2016 eleji 15 százalékkal. A populista párt viszont a támogatottságának visszaesése ellenére még mindig bejutna a Bundestagba.