Németországnak sikerült egy jelképes győzelmet elérnie az államadósság ellen folytatott harcban. A német Adófizetők Szövetségének (BdSt) berlini központján lévő adósságóra január elseje óta visszafelé jár, ami azt jelzi, hogy csökken a német államadósság mértéke, jelenleg másodpercenként 78 euróval - írja a Financial Times. A január eleji változás annak köszönhető, hogy az óra számlálóját ekkortól állították át úgy, hogy figyelembe vegye a szövetségi és tartományi költségvetésben idén bevezetett változtatásokat.

Az óra számlálója 2009-ben, a pénzügyi válság csúcspontján másodpercenként 4400 euróval növekedett - emlékeztet a lap.
Egészen mostanáig - 1995 júniusi üzembe helyezése óta - az óra vörösen villogó számokkal emlékeztetett a német államadósság növekedésére. Működése alatt az egy főre jutó német államadósság mértéke 12 830 euróról 23 827 euróra emelkedett.

A mostani fordulat annak köszönhető, hogy az Angela Merkel által vezetett német kormány 2014 óta minden évben kiegyensúlyozott költségvetés mellett működött. A gazdasági növekedésnek köszönhetően a mostani számítások szerint a következő német kormány évente mintegy 40 milliárd eurónyi többlettel számolhat, s emiatt most a vita arról folyhat az Európai Unió legnagyobb gazdaságában, hogy ezt az összeget az állami beruházások növelésére vagy adócsökkentésre fordítsák.

Reiner Holznagel, a BdSt elnöke ugyanakkor úgy véli, bár Németország jó úton jár, de a politikusoknak többet kellene tenniük. A kedvező adatok láttán az állampolgárok úgy vélik, minden rendben van adósságfronton, pedig korántsem ez a helyzet. Még mindig nem sikerül megfelelnünk a maastrichti kritériumoknak, az államadósság mértéke még mindig nincs a GDP 60 százalékának megfelelő szint alatt - mondta a lapnak.

A mostani ütemmel számolva például 800 évig tartana, amíg jelenlegi 1973 milliárd euróra rúgó államadósság nullára csökkenne. Holznagel szerint egyébként a kedvező helyzetet nem kizárólag adócsökkentésre kellene felhasználni, hanem az adósság lefaragására is, az adócsökkentésre és a beruházások növelésére egyszerre. Szerinte a tartományi kormányoknak nem csak a kiegyensúlyozott költségvetésre kellene koncentrálniuk, de az adósságszint csökkentésére is.