Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fej fej mellett állnak a Skócia függetlenségét támogatók és ellenzők a TNS közvélemény-kutató intézet augusztus végén-szeptember elején készült, közel ezer fő megkérdezésén alapuló felmérése szerint - jelentette a Reuters. A nemre szavazók aránya a teljes népességében belül 39 százalék szemben az egy hónappal ezelőtti 45 százalékkal. Az igen támogatónak aránya 38 százalék, míg egy hónapja csupán 32 százalék volt.

Számottevő hangulatváltozást mutat a vizsgálat - jelentette ki Tom Costley, a TNS skóciai részlegének vezetője. A verseny olyan szoros, hogy mindkét oldalnak be kell dobnia mindent az utolsó napokban a győzelem érdekében. A hajrára megugrott - 84 százalékra emelkedett - azok aránya, akik biztosra mondták részvételüket. Ezen a csoporton belül 41-38 százalék a nemekre, illetve az igenekre voksolók aránya. A bizonytalanok aránya 18-ról 16 százalékra csökkent, ami azt jelenti, hogy a négymilliós szavazóbázison belül 600 ezren vannak azok, akik még nem tudják, hova teszik az X-et.

Ingatag lányok és asszonyok

A TNS közvélemény-kutatásának talán legfontosabb megállapítása, hogy a nők körében, ahol eddig jellemzően gyenge volt a függetlenség támogatottsága, jelentősen bővült az igenre szavazók aránya. Jelenleg a nők 41 százaléka mondana nemet Skócia kiválására Nagy-Britanniából, míg 35 százalékuk támogatná a dolgot. Egy hónappal ezelőtt még 49-27 volt ez az aránypár. Az 55 évesnél fiatalabbak körében szintén erősödött a függetlenséget pártolók aránya.

A brit pénzpiacok mutatói hanyatlani kezdtek hétfőn azt követően, hogy egy hét végi közvélemény-kutatás a skót függetlenség támogatóinak többségbe kerülését jelezte. Az elválással kapcsolatos vita gazdasági oldala feladja a leckét a szavazóknak. A függetlenség hívei szerint az északi-tengeri olajkincs kiaknázásából származó bevétel biztosítja Skócia gazdagságának fenntartását és önállóan nagyvonalúbb jóléti rendszert építhetnének ki, mint amilyen Nagy-Britannia keretein belül működik.

Gazdasági kockázat

Az ellenzők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy kérdéses mennyi kitermelhető olaj rejtőzik még az Északi-tenger alatt. Emellett Nagy-Britannia részeként biztonságosabb helyzetben van a skót gazdaság. A kilépés nyomán kérdésessé válna Skócia NATO-tagsága, megszűnne EU-tagsága és nem világos milyen valutát használhatnának az ország lakói.

Az unionisták ugyanis úgy vélik, hogy az eurózóna válsága bebizonyította: egy valutaunió csak költségvetési és politikai unióval párosulva sikeres, ezért az elválás esetén Nagy-Britannia maradék országai nem szívesen hagynák, hogy a független Skócia megtartsa a fontot. Mindezek növelik a függetlenséggel járó gazdasági kockázatot. A három nagy brit párt egyébként a skót parlament önállóságának számottevő bővítéséről szóló közös deklarációt fogadott el arra az esetre, ha Skócia Nagy-Britannia része maradna.