A nyaralását tervezi? - Ennek nem fog örülni

Akár autóval, akár repülőgéppel indulna valaki nyaralni, várhatóan magasabb költséggel kell számolnia a korábbiaknál. Egy szakértői elemzés szerint az olaj drágulása masszív trend, amely növeli az üzemanyagok, és ezzel közvetlenül vagy a jegyárakban megjelenve közvetve az utazási kiadásokat.
Komócsin Sándor, 2018. április 28. szombat, 14:16
Fotó: Shutterstock

Az észak-amerikai WTI kőolaj ára áttörte a hordónként 66 dolláros szintet, ami nem lehet meglepetés azoknak az elemzőknek, akik figyelemmel kísérik az árgrafikonok alakulását - kezdi a CNBC-n megjelent cikkét Daryl Guppy árupiaci kereskedő, több szakkönyv szerzője. A WTI árfolyama héten 68,6 dollár/hordó felett, a londoni Brenté 74,70 dollár körül járt.

Az észak-amerikai szabvány következő célára a 76 dollár/hordó - folytatja a szakértő, emlékeztetve olvasóit arra, hogy februári elemzésében 65 és 76 dolláron jelölt meg olyan szinteket, amelyeket el fog érni a fekete arany tőzsdei jegyzése. Ezek a célértékek levezethetők az árgrafikonokból.

Fejlemények

Az első lépcsőben kirajzolódott egy erős támasz 43 dollárnál, illetve egy ellenállás az 54 dolláros szintnél. Két évvel ezelőtt, 2016 áprilisában az olajár e felett a támasz felett állt és oldalazó mozgást folytatott. Borítékolható volt, hogy ha a grafikon kitör a 43 és 54 dollár közötti 11 dolláros sávból, akkor hegymenetbe kezd.

Elérve a 65 dollár/hordós árat, semmi sem tarthatja vissza a jegyzést attól, hogy a további 11 dolláros emelkedéssel megcélozza a 76 dollárt. Ez a mágikus 11-11-11-es szabály megnyilvánulása lehet.

A második fejlemény, amelyet figyelembe kell venni egy mozgóátlagindex. Ezt - kerülve az álszerénységet - magáról nevezte el az elemző. Ez a Guppy Multiple Moving Average (GMMA) mutató, amely azt jelzi, hogy a hosszabb távú átlagok jól elválnak egymástól. Ez azt jelenti, hogy a befektetők hosszú távon támogatják az emelkedő ártrendet. A hosszú és rövid távú GMMA szintén jól elválik egymástól, ami az ártrend stabilitását jelzi.

Elrugaszkodott

Az elemző szerint a harmadik fontos ármeghatározó tényező a 43 dolláros "horgonypont", amelyen 2017 júniusában állt az árfolyam. Ez jól alátámasztotta a növekedési trendet. Az első támadás a 65 dolláros szint ellen indult, majd azt követte a 76 dollár/hordó. Ez utóbbi a történelmi tapasztalatok szerint nem erős ellenállási szint.

Amikor 2014-ben az olajár a 100 dollár/hordó feletti magasságról zuhanni kezdett ezen a ponton csont nélkül, katonai szakkifejezéssel élve: menetből átkelt, ezért várhatóan az ellenkező irányban is hasonló lesz a helyzet. Magyarán nem 76 dolláron fog konszolidálódni az ár, hanem valahol e felett talál új ellenállási szintet.

Összességében az árgrafikon valódi hosszú távú trendfordulót tükröz: a hanyatlás helyét Guppy szerint átvette az emelkedés. Ráadásul az árak kicsi ingadozása várható. Más szóval csak drágább lehet a következő hónapokban a fekete arany, ami feltornássza az üzemanyagok árát is.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Suzywong, 2018.04.29 10:11

ennek ellenére a repülőjegy árak nem magasabbak, mint egy éve voltak.

a hatalmas verseny alacsonyan tartja az árakat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html