Alan Greenspan, a Fed sokak által közgazdasági gurunak tartott volt elnöke szerint nem megalapozott azok optimizmusa, akik az amerikai gazdaság elmúlt hetekben tapasztalható stabilizálódása nyomán már a hitelválság végéről beszélnek. A Financial Timesnak nyilatkozó szakember tartja azt a korábbi álláspontját, miszerint 50 százaléknál nagyobb a recesszió kialakulásának veszélye, igaz, valamit csökkent ennek kockázata és a nagy visszaesés valószínűsége lényegesen kisebb, mint korábban. Greenspan szerint a lakásárak további 10 százalékkal fognak esni februári értékükhöz képest, összesen 25 százalékos zuhanást hozva össze csúcsukhoz képest. Ha a gazdaság gyenge marad és nagy lesz a túlkínálat, akkor mindennek a tetejébe még további 5 százalékos csökkenés jöhet. Emellett továbbra sem világos, hogy a pénzintézetek vajon elkönyvelték-e már a jelzálogpiaci válsággal összefüggő összes leírásukat és veszteségüket. Kötélhúzásnak lehetünk szemtanúi: a veszteségei után forrásokat kereső pénzügyi szektor a recesszió, a vállalatok erős likviditása - amely eddig pótolta a drágává vált hiteleket - a gyorsabb növekedés irányába húzza a gazdaságot. Senki sem tudja, ki kerül ki győztesen ebből a huzavonából.