Megakadtak az euróövezeti kilábalás: sok piaci szereplő ezt a következtetés vonta le abból, hogy kedden a német és euróövezeti beszerzésimenedzser-indexek, szerdán pedig a német üzleti hangulatmutató maradt el markánsan a várakozásoktól.

A Markit piackutató keddi közlése szerint négyhavi mélypontra, 47,9 pontra süllyedt a márciusi 49,0 pontról a német feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index. A mutató 50 pont alatti értékei az ágazat teljesítményének zsugorodását jelzi. Szerdán a müncheni Ifo jelezte, hogy a várt 106,2 pont helyett 104,4 pontra süllyedt áprilisban a német üzleti hangulatmutató a márciusi 106,7 pontról.

Bár csupán két borús adat jelent meg több elemző is aggodalmának adott hangot, hogy az euróövezet - mostanáig vélt - javuló teljesítménye mégsem hozhat növekedést a második negyedévben és ezért az Európai Központi Bank már májusban újabb kamatdöntés mellett kötelezheti el magát. Az euróövezetben legutóbb 2011 harmadik negyedévében volt gazdasági növekedés.

"Korábban nem vártunk változást a kamatszinten a következő év végéig, de úgy gondoljuk, hogy az elmúlt időszak gazdasági mutatói (...) olyan gyengék voltak, hogy arra ösztönzik az EKB-t hogy kamatot csökkentsen" - értékeltek a UBS elemzői.

Lassan egy éve változatlan a kamat

A JP Morgan elemzői azt emelték ki, hogy egy kamatcsökkentésnek ugyan mérsékelt hatása lenne, de "nagyobb hatást érhetnének el, ha egy jövő heti kamatcsökkentést a piac a további lépésekre való hajlandóság jeleként értékelné, hogy az ECB kész nagyobb erőfeszítést tenni a ciklikus gazdasági gyengeség orvoslása érdekében".

Az Európai Központi Bank legutóbb 2012 júliusában döntött az euróövezeti alapkamat 25 bázispontos csökkentéséről és azóta 0,75 százalékos kamat mellett kínál likviditást az euróövezeti bankoknak. A frankfurti szervezet ezzel az egyetlen a nagy, fejlett piaci központi bankok közül, amely nem süllyesztette az elméleti küszöböt jelentő 0 százalékra irányadó kamatrátáját.

Némileg alátámaszthatják a piac kamatcsökkentési várakozásait, hogy Vitor Constancio, az ECB alelnöke egy európai parlamenti meghallgatáson szerdán úgy fogalmazott: még van némi mozgástér újabb döntések meghozatalára, és a kormányzótanács készen áll cselekedni, ha a gazdasági további negatív hírekkel szolgálna. "Minden irányba nézünk, hogy mit tehetünk még" - tette hozzá.

"Korlátozott hatása lenne egy újabb kamatcsökkentésnek"

Egyértelmű jelzést adott ugyanakkor a piacnak az ECB igazgatótanácsának másik, német tagja. Jörg Asmussen a Financial Times-nak adott videóinterjúban jelezte, hogy ugyan gyenge az euróövezeti gazdaság és folyamatosan figyelemmel kísérik az újabb adatokat, de "korlátozott hatása lenne egy újabb kamatcsökkentésnek", hiszen az euróövezet számos részén nem egyenletes az alapkamat változtatásainak érvényesülése a reálgazdaságban.

Asmussen, aki a konzervatív német monetáris politikai iskolát képviseli, egyben amellett érvelt, hogy az Európai Központi Bank keveset tehet a hitelezés fellendítése érdekében. Elmondta: az ECB már eddig is sokat tett a bankok finanszírozása érdekében, így a forráshiány nem jelent gondot, de a tőkehiány és a kockázatvállalási hajlandóság problémáinak kezelésében keveset tehet az ECB.

Arra a kérdésre, hogy az ECB vizsgálja-e a brit jegybank által bevezetett - és a Magyar Nemzeti Bank által nemrég meghirdetett - hitelezésösztönző program elindításának lehetőségét, Asmussen jelezte, hogy minden lehetőséget vizsgálnak. "Ezeknek az intézkedéseknek a hatékonysága azonban vitatható" - tette hozzá.