Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szerencsejátékok tilalmát bevezető rendeletről az idén februárban egyszer már szavaztak a pozsonyi városatyák, de a képviselő-testület akkor - az előzetes várakozásokkal ellentétben - a szükséges kétharmados támogatás hiányában nem fogadta el a javaslatot. A rendeletet a javaslat elutasításával elégedetlen pozsonyi főpolgármester, Ivo Nesrovnal márciusban ismét a városatyák elé terjesztette, s azt most 27 igen szavazattal, egy nem voks ellenében, két tartózkodás mellett jóváhagyta a testület.

A rendelet, amelynek alapján - a fogadóirodák kivételével - a város egész területén tilos lesz a játéktermek üzemeltetése, májusban lép hatályba, az érvényes engedéllyel rendelkező üzemeltetőkre pedig engedélyük lejárta után lesz érvényes. A szerencsejáték-szervezők érdekvédelmi szövetsége még a döntés meghozatala előtt jelezte: a szigorítás jóváhagyása esetén bíróságon támadja meg az önkormányzat döntését.

A teljes körű tiltást bevezető rendelet a városrészek polgármestereinek indítványára, a lakosság által támogatott kezdeményezés alapján került a városatyák elé, azt petíciójában a megközelítőleg félmilliós Pozsony mintegy százezer lakosa támogatta. Az indítványt az előterjesztők azzal indokolták, hogy a hazárd jelenléte "már túllépte az elviselhetőség határát" a városban. Pozsonyban jelenleg csaknem kétszázötven játékterem működik, a város ebből származó közvetlen adóbevétele évi hárommillió eurót tesz ki.

A pozsonyi önkormányzat által most jóváhagyott szerencsejáték-tilalom illeszkedik ahhoz a szlovák parlament által tavaly jóváhagyott szigorításhoz, amely 2019-től a játéktermekbe száműzi a játékgépeket, valamint idén januártól megtiltotta a hazárdjátékokban való részvételt az állami segélyben részesülőknek, és egyidejűleg csökkentette a hazárdjátékok betiltását célzó petíciók érvényességi küszöbét.

Olvassa el cikkünket az új magyar szerencsejátékról.