Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Idén folytatódni fog az amerikai gazdaság összehúzódása, és jövőre ugyan megindulhat egy 1 százalék körüli növekedés, azonban ez technikailag még mindig recessziót jelent majd - mondta a válságot idejekorán megjósló, Dr. Doomként is emlegetett professzor a techtiker.com-nak adott interjújában. Hogy mikor ér véget a recesszió, ahhoz szerinte nem csak a GDP-adatokat, de a munkanélküliség, az ipari termelés és a kiskereskedelem forgalmi adatait is nézni kell. Az állástalanok aránya az Egyesült Államokban 2010 végén 10 százalék körüli értéknél tetőzhet. A recesszió a korábban becsült 24 hónapnál is tovább tarthat, akár 30-36 sem elképzelhetetlen, azaz csak 2010 közepén végén érhet véget. Roubini a V-alakú recesszióban - mint amilyen az előző volt - nem nagyon hitt korábban sem, ő U-formára számított, s számít most is. Ha azonban nem történnek meg a kellő lépések, akkor elnyúló, L alakú recesszió is kialakulhat, akárcsak Japánban a 90-es évek elején - véli. Megerősítette azon véleményét, hogy az amerikai bankrendszert államosítani kell, a rossz eszközök mérlegekből történő kivétele után pedig újraindulhatna a hitelezés. Roubini szerint a az amerikai kincstárjegyek 200 bázispontos hozamfelára a Fed zéró közeli kamataihoz képest azt jelzi, a hitelpiaci válság továbbra sem múlt el, s a hitelezés nem indult be a gazdaságban. Szerinte jó az irány, amerre az amerikai kormányzat halad, csak épp az intézkedések mértéke kevés. Az eddig bejelentett fiskális ösztönző csomagoknál nagyobbat kéne lépni ahhoz, hogy a gazdaságot a kilábalás útjára állítsák. Hiába a bejelentett nagy összegek, ezek nagy része csak adócsökkentés és nem ténylegesen ösztönzésre elköltött pénz - húzta alá a professzor. Felhívta a figyelmet, ez az első eset a második világháború óta, hogy az egész világra kiterjedő recesszió ütött be, a visszaesés mértéke mindenhol drámai, s rosszabb annál is, amire ő korábban számított. Hangsúlyozta: Amerikának azonban elsősorban a saját problémáit kell kezelnie. A recesszió végére az amerikai gazdaság összesen 5-6 százalékkal húzódhat össze a csúcson mért adathoz képest. (2000-es dollárban számolva 11 727 400 milliárd dollár volt tavaly második negyedévben az amerikai GDP tetőpontja, ami a negyedik negyedév végére 11 525 000 milliárd dollárra csökkent. Egy 6 százalékos visszaesés 11 023 000 milliárd dollárt jelentene, ami a 2005 harmadik negyedévében mért értékkel egyezne meg.)