Vasárnap tartják a francia elnökválasztás első fordulóját, amelyben nyílt a verseny, az esélyesek közül bárki bejuthat a második fordulóba, ahol két jelölt közül választják meg a nyertest.

A verseny nyílt, a baloldali Emmanuel Macron, a konzervatív Francois Fillon és a két radikális jelölt, a szélsőjobboldali Marine Le Pen, valamint a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon egyaránt ott lehet a következő fordulóban.

Az eredmény kiszámíthatatlan, ilyen sokszereplős, szoros versenyben még nem kellett jósolniuk a közvélemény-kutatóknak a Bloomberg beszámolója szerint.

Erősödés vagy "rémálom"

Az euró szempontjából a legjobb forgatókönyv, ha a két mérsékeltebb jelölt, Macron és Fillon kerül be, ebben az esetben nem kell összeomlástól tartani a Credit Agricole francia nagybank elemzői szerint. Ha Fillon és Macron jut be a döntőbe, akkor az euró 4 százalékkal erősüödhet a dollárral szemben és elérheti az 1,10-es árfolyamszintet.

AFP

A Credit Agricole elemzői "rémálomnak" nevezik a legrosszabb verziót, amely szerint a két radikális politikus - azaz Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon - jut be a második fordulóba. Ők ugyanis mind a francia, mind az eurózóna gazdaságára nézve komoly változásokat helyeztek kilátásba győzelmük esetén, Marine Le Pen az eurózónából való kilépést is belengette.

A két radikális elnökjelölt közül Mélenchontól tartanak jobban a befektetők. Bár Mélenchon Le Pennel ellentétben nem akar távozni az eurózónából, de újra akarja tárgyalni az uniós szerződéseket és politikai ellenőrzés alá helyezné az Európai Központi Bankot. Ha két szélsőséges politikus jut be a második fordulóba,m akkor a Credit Agricole szakemberei szerint eurógyengülés jöhetne: 7 százalékkal gyengülne az euró a dollárral szemben, ami 13 éves mélypontnak felelne meg.

Mire számítanak a fogadók?

A fogadóirodák szerint Macron a legesélyesebb a végső győzelemre. A 444.hu összeállítása szerint az egyik fogadóiroda 62 százalékos esélyt ad annak, hogy Macron és Le Pen kerül be a második fordulóba.

Emellett egy a tízre tartják, hogy Le Pen és Mélenchon közül kell majd választani, ami az euróárfolyam zuhanását eredményezheti.